Vasárnap lezárult a romániai népszámlálás

Vasárnap lezárult a romániai népszámlálás

Július 31-én, vasárnap lezárult a népszámlálás személyes lekérdezéses szakasza is, az előzetes eredmények leghamarabb december végére várhatók. Az Országos Statisztikai Intézet közleménye szerint a cenzus négy és fél hónapjában 18,15 millió személyi kérdőívet regisztráltak.

A romániai népszámlálás során 18,15 millió lakos adatait sikerült lekérdezni. Ez a 2021 decemberére vonatkozóan becsült, 19,02 milliós lakosság 95,4 százalékának felel meg.

A jelentős magyarsággal rendelkező megyék közül Szilágy megyében több személyi kérdőívet regisztráltak, mint a Statisztikai Intézet által becsült lakosságszám, az összeírás hatékonysága így 100,8 százalékos volt. Szintén jól szerepelt Kovászna megye, itt a feltételezett népesség 99,5 százalékát írták össze. A többi megyében ez a mutató alacsonyabb, ami azt is jelentheti, hogy alulszámlálás történt, vagy hogy a lakosság csökkenése erőteljesebb volt, mint ahogy azt a statisztikusok becsülték. Szatmár megyében a feltételezett népesség 97,5, Biharban 97,4, Hargitában 96,3, Aradban 96,2, Marosban 94,0, Kolozs és Brassó megyében pedig a 93,2 százalékát regisztrálták. Országos szinten Temes megyében volt a legkevésbé sikeres az összeírás, itt a becsült népesség 83,5 százaléka került rögzítésre. Bukarestben ugyanez a mutató 85,2 százalékos.

A lakosság lekérdezésén alapuló összeírás valóban lezárult, azonban most következik a harmadik szakasz, – amit a kampány során is sokat emlegettünk –, amikor a kimaradt személyeket különböző nyilvántartásokból beemelik a népszámlálási adatbázisba – hívta fel a figyelmet Barna Gergő szociológus, a Népszámlálás.ro kampánykoordinátora.

Mint mondta, a decemberig tartó háttérmunka során nemcsak a még meg nem számolt személyek kerülnek be az adatbázisba, hanem megtörténik az adatbázis letisztítása is: a duplumok, az érvénytelen kérdőívek kiszűrése, a hiányzó adatok kiegészítése.

Csak a végleges adatközléskor derül ki pontosan, hogy hány személy vett részt sikeresen az önkitöltéses szakaszban, hány a lekérdezéses folyamatban ��s hányan kerültek be regiszteri adatbázisokból – egészítette ki a szociológus.

A Népszámlálás.ro közleményében megköszöni az erdélyi magyarok népszámlálási részvételét és kitartását. A több mint egy éve elkezdődött magyar kampány kapcsán sikernek könyvelik el azt a példátlan intézményes magyar összefogást, amihez közel harminc szervezet csatlakozott Erdély-szinten. Ugyanakkor – mint írják – köszönet illeti az önkormányzatokat is, akiknek a feladata volt az összeírás helyi szintű megszervezése.

Köszönjük a számlálóbiztosok erőfeszítését, akik az idei népszámlálásban a legnehezebb munkát vállalták magukra: nap mint nap házról házra jártak, hogy lehetőleg mindenkit megszámoljanak – ismertette a Népszámlálás.ro.

Barna Gergő elmondta, hogy a magyar közösség szempontjából akkor lesz sikeresnek tekinthető a népszámlálás, ha a nyilvántartásba vett romániai magyarok száma 1,1 és 1,2 millió között lesz, és az etnikumukról nyilatkozók körében a magyarok számaránya viszonylag stabil marad. A részvételi adatok pontos becslést nem tesznek lehetővé, épp a népszámlálás feladata az, hogy a lakosság számát és az egyes etnikumok arányát feltárja. Ezzel meg kell várni december végét, akkor kerülnek közlésre az előzetes eredmények.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.