Rövidebb lett az EU adós feketelistája

Rövidebb lett az EU adós feketelistája

Az Európai Unió Tanácsa ismét módosította az adózási kérdésekben nem együttműködő országok feketelistáját. Erre azok az országok kerülnek fel, amelyek nem felelnek meg az EU adósztenderdjei alapján az adóelkerülés elleni minimum elvárásoknak.

A lista összeállításánál három szempontrendszer alapján mérlegelnek, amelyek az adóügyi információk transzparencia vizsgálata, a méltányos adóverseny biztosítása és az OECD által kidolgozott BEPS adóelvek megfelelő alkalmazása.

A Seychelles-szigetek, illetve további két karibi sziget, a Dominikai-közösség és Anguilla – a Tanáccsal együttműködve – elkötelezték magukat a nemzetközi adósztenderdek bevezetése mellett a transzparencia és információcsere terén, ezért idén októberben lekerültek a feketelistáról – részletezte, Bővíz Ferenc, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere. Mivel azonban ezek az országok még nem teljesítik az összes minimumfeltételt, a „szürkelistára” kerültek.

A módosítások után a következő 9 állam maradt a feketelistán: Amerikai Szamoa, Fidzsi, Guam, Palau, Panama, Szamoa, Trinidad és Tobago, Amerikai Virgin-szigetek, valamint Vanuatu.

Az EU Tanács a feketelista mellett összeállított egy úgynevezett szürkelistát azokról az államokról, amelyek még nem felelnek meg az EU adójogi sztenderdjeinek, ugyanakkor már vállalásokat tettek a minimum elvárásoknak megfelelő adójogi módosításokra.

A három fent említett államon kívül a lista további országokkal bővült. Costa Rica, Hong Kong, Észak-Macedónia, Qatar, valamint Uruguay is felkerültek a szürkelistára. Míg Észak-Macedónia kötelezettséget vállalt a preferenciális adórendszerének módosítására vagy eltörlésére 2022 december 31-ig, addig a többi szürkelistára került állam a territorális adórendszer módosítását tűzte ki célul annak érdekében, hogy elkerülje külföldi jövedelme kettős nem-adóztatását.  A fentieken túl a Tanács Ausztráliát, Eswantinit és a Maldív-szigeteket azonban eltávolította a listáról.

A listákat évente kétszer vizsgálják felül és módosítják aszerint, hogy az országok teljesítik-e a jogszabálymódosítási vállalásaikat, illetve adórendszerük megfelel-e a nemzetközi adóelkerülési minimum elvárásoknak – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.

Egy friss kutatás a digitalizáció szerepét vizsgálták a fenntarthatósági célok elérésében. E szerint a cégek többsége adathiánnyal szembesül, és ha rendelkezésre is áll az adat, nem tudnak mit kezdeni vele. A mesterséges intelligencia használatától ezen a téren is sokat várnak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe történelmi csúcsot ért el, majd zuhanórepülésbe kezdett. A BUX eséséhez a vezető részvények is hozzájárultak, egyedül a Mol zárta pluszban a hetet.