Eredményes márciust zárt a magyar futballválogatott

Eredményes márciust zárt a magyar futballválogatott

Lejátszotta idei első mérkőzéseit a magyar labdarúgó válogatott. Marco Rossi Európa-bajnokságra készülő csapata márciusban rögtön három tétmérkőzésen is pályára lépett, megkezdődtek ugyanis a 2022-es katari Világbajnokság európai selejtező-mérkőzései.

A sorsolás ismeretében az első három meccsből (Lengyelország, San Marino és Andorra ellen) hét szerzett pontot sokan előre aláírtak volna, azonban utólag visszagondolva a mérkőzésekre jogosan alakult ki némi hiányérzet a szurkolókban.

Kettős feladata volt az olasz mesternek: a közelgő Európa-bajnokságra való felkészülésnek is a szeme előtt kellett már lebegnie, ugyanakkor a világbajnoki selejtezők sikeres megvívása, és az 1986 óta várt VB-kvalifikáció lehetősége (reménye?) is kihívásokat állított a nemzeti csapat elé.

A keret lényegében egyben maradt a 2020-as sikeres futballősz után. Egyedül a jelenlegi legértékesebb magyar labdarúgó hiányzott a csapatból, Szoboszlai Dominik rejtélyes sérülése miatt a Lipcsébe igazolása óta még nem lépett pályára mérkőzésen, és állapotával kapcsolatban a klub és a játékos menedzsmentje sem tud/akar konkrét információt megosztani. A többi kulcsember mind Rossi rendelkezésére állt, az olasznál rendszeresen pályára lépő, de nem pótolhatatlan Holender Filip játékától kellett még eltekinteni. És ezúttal koronavírus sem tizedelte a csapatot. A lehetőségeket némileg beszűkítette, hogy a Gulácsi Péternek az első, Willi Orbánnak és Sallai Rolandnak a második mérkőzés után vissza kellett térnie német klubcsapatához – San Marino és Andorra legyőzése azonban nélkülük is kötelező házi feladat volt.

A kulcsmérkőzés a lengyelek elleni első selejtező volt. A világ legjobb formában lévő csatárjával, Robert Lewandowskival felálló, és új szövetségi kapitányt, a fehérvári sikerei miatt nálunk is népszerű Paulo Sousát avató ellenfél egyértelmű esélyese volt a találkozónak. Ugyanakkor 2-0-s vezetésünk ismeretében az egy perc alatt bekapott két gól fájó pont, majd a végül 3-3-as végeredmény után joggal lehet olyan érzés az emberben, hogy akár a győzelem is meglehetett volna.

San Marino már más kávéház, a világranglista utolsó helyezettjét bármilyen összetételben le kell győzni. Ezt ugyan nem túl simán, gyakran szenvedősen, de a mérkőzést végig kontrollálva be is húzta a csapat. Bár a három nekünk befújt, és egyébként jogos tizenegyes (kettőből gól lett, egy kimaradt) ritkán történik meg egy csapat életében, a 3-0 arányú győzelemmel kipipálhattuk ezt a feladatot.

Andorrában a „nagy revansra” készültünk, mivel 2017-ben rendkívül csúfos vereséget szenvedett az akkor még Bernd Storck irányította nemzeti csapat. Ettől függetlenül egyértelműen a magyar együttes volt a találkozó esélyese, és a törpeállam elleni meccsen kötelező győzelem tudatában futhattak ki a pályára labdarúgóink. Ezt sikerült is abszolválni. Az első félidő inkább erőlködés volt, csak a játékrész hosszabbításában jött össze a vezetés, a második negyvenöt percben azonban már megmutattak valamit képességeikből a játékosok, és végül 4-1-re behúzták ezt a vendégjátékot is.

Három mérkőzés, hét pont. Biztató kezdet, és az elmúlt egy év tükrében lassan mondhatjuk, hogy realitás. A lengyelek elleni két perces rövidzárlat nélkül akár kilenc egység is lehetne a csapat neve mellett, de az már-már az álom kategóriája lenne. A magyar válogatott jelenleg második helyen áll selejtezős csoportjában, ahol a mostani ellenfelek mellett Anglia és Albánia szerepel még.

A selejtezők ősszel folytatódnak, de – amennyiben a járvány lehetővé teszi – nemzeti csapatunkat hamarabb is láthatjuk. Júniusban a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon Portugália, Franciaország és Németország, az EB előtt felkészülési mérkőzésen pedig Ciprus és Írország ellen bizonyíthat Marco Rossi válogatottja.


Magyarország – Lengyelország 3–3 (1–0)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Felix Brych (német)
Magyarország: Gulácsi Péter – Fiola Attila, Orbán Willi, Szalai Attila – Lovrencsics Gergő (Loic Nego, 66.), Nagy Ádám, Kleinheisler László, Kalmár Zsolt (Sigér Dávid, 81.), Hangya Szilveszter (Lang Ádám, 66.) – Szalai Ádám, Sallai Roland (Varga Kevin., 72.)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Lengyelország: Szczesny – Bereszynski, Bednarek, Helik (Glik, 58.), Reca (Rybus, 79.) – Szymanski (Józwiak, 59.), Krychowiak, Moder (Piatek, 59.), Zielinski – Lewandowski, Milik (Grosicki, 84.)
Szövetségi kapitány: Paulo Sousa
Gólszerzők: Sallai (6. perc), Szalai Á. (53. perc), Orbán (78. perc), illetve Piatek (60. perc), Józwiak (61. perc), Lewandowski (82. perc)
Kiállítva: Fiola (90+3. perc.)


San Marino – Magyarország 0–3 (0–1)
Serravalle, Olimpiai Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Nick Walsh (skót)
San Marino: E. Benedettini – Manuel Battistini, F. Fabbri, Brolli, D. Rossi, Palazzi – Lunadei (Zonzini, 53.), E. Golinucci, Mularoni – N. Nanni (Hirsch, 80.), F. Berardi (M. Bernardi, 80.)
Szövetségi kapitány: Franco Varrella
Magyarország: Dibusz Dénes – Botka Endre, Orbán Willi, Szalai Attila – Loic Nego (Kalmár Zsolt, a szünetben), Sigér Dávid, Gazdag Dániel (Kleinheisler László, 62.), Cseri Tamás (Nikolics Nemanja, a szünetben), Varga Kevin (Varga Roland, 72.) – Sallai Roland, Szalai Ádám (Géresi Krisztián, 85.)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerzők: Szalai Á. (13. perc – 11-esből), Sallai (71. perc), Nikolics (88. perc – 11-esből)


Andorra – Magyarország 1–4 (0–1)
Andorra La Vella, Nemzeti Stadion, 300 néző. Vezette: Vilhjalmur Thórarinsson (izlandi)
Andorra: Josep Gómes – M. San Nicolás (Rubio, 62.), Llovera, Emili García, Alavedra (Rebés, 77.) – Alex Martínez (Cristian Martínez, 62.), Marcio Vieira (Pujol, 77.), Vales, Cervós – R. Fernández (Aaron Sánchez, 82.), Aláez
Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
Magyarország: Dibusz Dénes – Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Attila – Lovrencsics Gergő (Varga Kevin, 83.), Kleinheisler László (Loic Nego, 83.), Nagy Ádám (Sigér Dávid 61.), Kalmár Zsolt (Gazdag Dániel, 29.), Hangya Szilveszter – Nikolics Nemanja (Varga Roland, 61.), Szalai Ádám
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerzők: Pujol (90+3. perc – 11-esből), illetve Fiola (45+2. perc), Gazdag (51. perc), Kleinheisler (58. perc), Nego (90. perc)

A borítókép forrása: Szigetváry Zsolt / MTI