Történelmi mérföldkő a pesti tőzsdén: 150.000 pont fölött zárt a BUX index

Történelmi mérföldkő a pesti tőzsdén: 150.000 pont fölött zárt a BUX index

Egy éve lépte át először a százezres álomhatárt a Budapesti Értéktőzsde elsőszámú részvényindexe. A BUX augusztus 12-én már a 150 ezres mérföltkövet is elérte.

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.

A BÉT szerdai közleménye felidézte, hogy alig több mint egy év telt el azóta, hogy a BUX először 100.000 pont felett zárt, a részvényindex pedig újabb történelmi csúcsra emelkedett.  A két rekord közötti időszak jól érzékelteti a hazai részvénypiac dinamikus fejlődését, valamint azt, hogy a vezető magyar tőzsdei vállalatok teljesítménye továbbra is meghatározó szerepet játszik a BUX emelkedésében.

A BUX teljesítménye az elmúlt években nemzetközi összevetésben is kiemelkedő volt, amit a legnagyobb kibocsátók stabil működése, a befektetői bizalom erősödése és a tőkepiac folyamatos fejlődése egyaránt támogatott. Ebben a fejlődésben fontos szerepet játszik a Budapesti Értéktőzsde is, amely ma már nem csupán kereskedési platformként működik, hanem aktív piacfejlesztő szerepet is betölt a hazai vállalati ökoszisztéma erősítésében.

A BUX index legfontosabb eredményei:

  • Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, ami az indulás óta évi átlagos 15,11 százalékos évesített hozamnak felel meg.
  • Az index immár 35 teljes évet tudhat maga mögött, amelyek közül 25 évben pozitív hozamot ért el.
  • 1991-ben az első BUX kosár 6 részvényt tartalmazott, ma 18 vállalat alkotja az indexet.
  • A Richter Gedeon részvénye 1994 óta megszakítás nélkül tagja az indexnek, az OTP Bank 1995-ben, a Mol 1996-ban, a Magyar Telekom pedig 1998-ban csatlakozott.

Az elmúlt években a Budapesti Értéktőzsde eredményeit nemcsak az index teljesítménye, hanem a piac bővülése is jól tükrözi. 2015 óta a magyar tőzsde mérete több mint négyszeresére nőtt, közel 40 új részvénykibocsátó jelent meg, miközben a lakosság hazai részvényállománya is több mint ötszörösére emelkedett. A 150.000 pontos mérföldkő jól szemlélteti a magyar tőkepiac elmúlt évtizedekben végbement fejlődését és a vezető hazai tőzsdei vállalatok hosszú távú teljesítményét.

Itt állíthatja be, hogy a GazMag az elsők között legyen a Google-találatokban.