A múzeumlátogatás nyitottabbá és érzékenyebbé teszi az embert

A múzeumlátogatás nyitottabbá és érzékenyebbé teszi az embert

Ha megnézünk egy kiállítást, akár egy héten át is körültekintőbbek, empatikusabbak, segítőkészebbek leszünk – ez derült ki a Bécsi Egyetem és a Dom Museum Wien közös kutatásának eredményeiből.

Egy múzeumlátogatás után az ember egy héten keresztül bizonyítottan körültekintőbb, empatikusabb és segítőkészebb – derült ki a Bécsi Egyetem nemzetközi kutatócsapata és Dóm Múzeummal közös kutatásának eredményeiből. A felmérés során a bécsi Dom Museum Wien “Mutasd a sebed” című kiállításának látogatóit vizsgálták.

A Johanna Schwanberg és Klaus Speidel kurátorok által rendezett kiállítás a kortárs és történelmi művészet keverékét használta, hogy a sebezhetőség témájára összpontosítson. A kurátorok célja az volt, hogy a látogatókat az emberiség egyik központi témájáról való gondolkodásra és pozitív változásra ösztönözzék.

A kutatók két kísérletet is végeztek. A múzeum előtt elsétáló embereket kérdezték, hogy egy ingyenes belépőjegyért cserébe részt vennének-e a kiállításon. Ezután interjút készítettek velük, hogy rögzítsék empatikus aggodalmukat mások iránt, idegengyűlöletüket, és hajlandóságukat a menekültek befogadására – közvetlenül a látogatás előtt és után. A másik vizsgált csoport 41 tagja pedig egy alkalmazáson keresztül számolt be gondolatairól és cselekedeteiről a látogatás előtti és utáni héten. Az eredmények összehasonlításával a kutatók megállapították, hogy a látogatók a kiállítás után szociálisabban és nyitottabban gondolkodtak, illetve többet segítettek másoknak. Ezek a változások a nap hátralévő részében is megmaradtak, és a résztvevők következő héten is igyekeztek empatikusabban viselkedni másokkal.

A kutatás a Bécsi Egyetem részéről Matthew Pelowski, a Dóm Múzeumtól pedig Johanna Schwanberg és Klaus Speidel kurátorokkal valósult meg, az eredményeket az APA PsycArticles című szaklapban is publikálták. Ezek alapján bizonyítást nyert, hogy már egy rövid látogatás egy kiállításon, különösen egy olyanon, amely a kortárs művészetet egy új társadalmi kihívás kezelésére használja, kézzelfogható és tartós változást eredményezhet. Ha arra a sok ezer emberre gondolunk, akik meglátogatnak egy kiállítást, és ha aznap mindenki egy kicsit többet gondol másokra, vagy megpróbál nyitottabb és elfogadóbb lenni, annak akár hatalmas hatása is lehet.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.