Percre pontosan egy héttel a Mozdulj Futóest rajtja után ismét arra vártam, hogy eldördüljön egy rajtpisztoly. Július 6-án Budapesten rendezték a Garmin WTF Night futóversenyt. A Normafáról indulva, a János hegy megmászásával egy nagy kört teljesített a mezőny, este 9-kor rajtolva, az erdőben.
A versenyzők két táv közül választhattak, a 11 kilométeres aszfaltos verseny, és a 12 kilométeres terepverseny között. A kicsit hosszabb terepes útvonal résztvevőinek ráadásul nagyjából kétszer akkora szintemelkedéssel kellett megbirkózniuk. Így egyértelmű volt a döntés, hogy a terep útvonalon teszem próbára magamat.
Több szempontból is tűzkeresztség volt számomra, ugyanis bár régebben futottam már terepen, az szinte teljesen sík volt. Most először futottam fejlámpával, enélkül ugyanis senkit nem engedtek rajtolni – jogosan, hiszen változatos, néhol kavicsos, néhol hepehupás, sok helyen fák gyökereivel borított terep volt, ahol semmilyen mesterséges világítás nincs. Ráadásul a nemrég vásárolt Asics terepcipőt is most volt először lehetőségem felavatni. Egyébként bevált.
Magát a versenyt környezettudatosnak hirdették meg, csak saját kulacsba tudtak frissítőt tölteni, ráadásul csak egy helyen, nagyjából fél távnál volt erre lehetőség, így célszerű volt feltöltve rajtolni.
Éjszaka futni, erdőben, a hegyen, terepen, az egyik legjobb futóélményem volt az elmúlt időszakban, de idén eddig mindenképpen. A rajt után az élboly hamar távoli ponttá változott, a nálam lassabbak pedig szintén tisztes távolságból követtek, így volt egy nagyjából 4-5 kilométer, amikor lényegében egyedül futottam, csak a lámpám fénye és a természet volt velem. Katartikus élmény volt. Előttem és mögöttem időnként hallottam a hangokat, láttam egy-egy kis fényforrást, így tudtam tájékozódni, belőttem, hogy jó felé megyek (persze amiatt is, mert a fényvisszaverő szalagozás mutatta az utat), így nem volt más dolgom, mint futni, és kiélvezni a pillanatot.
Érdekesség, hogy a városban szinte pont ugyanannyit mutatott a hőmérő, mint az egy héttel korábbi, a hőség miatt szenvedős aszfaltos futóversenyen, de az erdőben az árnyék és frissebb levegő miatt semmi problémám nem volt hőmérséklettel. Persze nem fáztam, de nyoma nem volt a szenvedésnek.
A frissítő környékén, főleg az emelkedőknél később összejött a sor. A meredek szakaszokon a többség belesétált, és a lejtőknél is sokan lassabban, óvatosabban futottak lefelé. Én sem száguldoztam, inkább az élményre mentem, mint a minél jobb időre.
Mind a terep, mind a hangulat, mint az érzés nagyon bejött. Bár szeretek új versenyeket és új kihívásokat kipróbálni, így nem feltétlenül térek vissza mindenhova, itt már a célba érés után elhatároztam, hogy ez olyan verseny lesz, amire jövőre is visszatérek.
