A Magyar Öttusa Szövetség múlt héten hirdette ki a párizsi olimpiára készülő válogatott keretet. A szabályok szerint egy ország nemenként két-két versenyzőt indíthat az ötkarikás játékokon. A férfiaknál egyértelmű volt, a helyzet, hogy a két kvótát szerző versenyző, Bőhm Csaba és Szép Balázs utazhat Párizsba. A nőknél már nehezebb volt a döntés, hiszen három magyar öttusázó is kvótát szerzett, így biztos volt, hogy egyikük számára szomorú döntés fog születni. Végül a szövetség úgy döntött, hogy Gulyás Michelle és Guzi Blanka alkotja a csapatot, Erdős Rita pedig kimarad a párizsi keretből.
Az olimpiai keret kihirdetése nagy visszhangot váltott ki, emiatt a Magyar Öttusa Szövetség úgy döntött, hogy még egyszer, és egyben utoljára reagál ezekre a vádakra, tisztázza álláspontját, és ezt követően az olimpiai keret kihirdetésének kérdését a maga részéről lezártnak tekinti.
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a szövetség állásfoglalását:
„A Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége a közelmúltban újult meg, és ez azzal járt, hogy megörökölt egy olyan válogatási szisztémát, melyet nem tekintett a sajátjának, azzal szakmailag nem értett egyet. A szervezet vezetése egy olimpiai évben nem kívánta a sportolók felkészülését megzavarni azzal, hogy hivatalba lépését követően azon nyomban átírja a szabályzatot – mikor azonban tényleges döntési kényszerbe került, a józan ész, a racionalitás, és a meggyőző sportszakmai érvek mentén döntött az olimpián induló keret kihirdetésekor.
A Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége nem vindikálja magának a szakmai tévedhetetlenség jogát, a döntései helyességét az idő, és a magyar csapat olimpiai szereplése fogja igazolni vagy cáfolni. Nem kérdéses azonban, hogy mivel józanul gondolkodó szakemberek alkotják, Gulyás Michelle személyében egy olyan versenyzőt tart tanácsosnak a párizsi olimpiai játékokon indítani, aki az elmúlt négy éves teljesítményét tekintve A kategóriás versenyeken a hazai mezőnyben gyakorlatilag nem talált legyőzőre. Egyetlen verseny lovas eredménytelensége nem írhat felül konzekvensen magas színvonalú, több éves szakmai munkát, eredményességet és tapasztalatot. A döntés pedig teljességgel legitim, hiszen mivel a szakmai bizottság nem tudott döntést hozni, az alapszabály értelmében ilyen esetben az elnökségnek kötelessége a döntés meghozatala.
Szakmai döntésekkel természetesen lehet vitatkozni, bár a vitázó felek csak egyikének nyomja a vállát a döntés felelősségének a súlya. A szervezet integritásának, tisztességének, becsületének megkérdőjelezése, a részrehajl��ssal való vádaskodás azonban olyan nemtelen támadás, melyet a Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége kérlelhetetlen következetességgel visszautasít minden fórumon. A magyar öttusasport résztvevői, szurkolói, barátai felé azzal a kéréssel él, hogy támogassák az olimpián induló négy öttusázó felkészülését azzal, hogy a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítanak számukra. Aki ebben nem partner, az nem tekinthető a hazai öttusa valódi jóakarójának.″
Bár a szövetség lezártnak tekinti a vitát, az szinte biztos, hogy a következő hetekben hallunk még híreket a sportág felől. Ennek azonban jóval pozitívabb apropója van, ugyanis július második hetében Budapesten rendezik meg az öttusa Európa-bajnokságot. Az Eb ráadásul abból a szempontból történelmi lesz, hogy jó ideig ez lesz az utolsó olyan kontinensbajnokság, ahol a lovaglás is szerepel az öt sportág között. A párizsi olimpia után a lovaglás helyett az akadályfutás (OCR) kerül a programba.