Már a főszezon előtt felpörgött Horvátország turizmusa

Már a főszezon előtt felpörgött Horvátország turizmusa

Délnyugati szomszédunk az egyik legkedveltebb desztináció a tengerre vágyó magyarok körében. Horvátországba nemcsak tőlünk, hanem sok más országból sokan utaznak, az első negyedéves idegenforgalmi adatok kiemelkedőek voltak.

Horvátország turizmusa a tervezett 2024-es fejlesztések és az eddigi eredmények alapján ígéretes kezdést mutat. Az első négy hónapban jelentős növekedést ért el az érkezések, vendégéjszakák és a szállodai éjszakák terén. Az ebben az időszakban érkező turisták száma 40 000 fő volt, ami az előző év első négy hónapjához képest 9 százalékos növekedést jelent. A vendégéjszakák száma is kiemelkedően magas volt az első negyedévben, 122 ezer, ami 18 százalékos növekedést mutat az elmúlt esztendő ugyanezen időszakához képest. Mindezek mellett pedig a szállodákban eltöltött éjszakák száma kiemelkedő növekedést mutatva, 33 százalékkal emelkedett – derült ki a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi kirendeltségének közleményéből.

Régiós összevetésben a magyar turisták számára a legvonzóbbak továbbra is a Kvarner övezet, Isztria és a Zadar környéke. Kiemelendő, hogy Kvarner térség a legtöbb vendégéjszakát regisztrálta, így idén is jelentős előnnyel indul az első helyért. A legnépszerűbb úti célok között szerepelnek olyan ikonikus helyszínek, mint Opatija, Zágráb, Icici, Zadar, Rovinj, Porec, a Plitvicei-tavak, Crikvenica, Fiume és Umag.

Horvátország fenntartható turizmusa terén tett erőfeszítéseket is érdemes hangsúlyozni. Az idei év első napján hatályba lépett új idegenforgalmi törvény a felelősségek több szintű elosztásával próbálja majd a fenntarthatóság, az ökológiai tudatosság felé terelni a turizmus fejlesztését. Ennek értelmében a helyi önkormányzatok és regionális turisztikai testületek új szerepet kapnak a fenntartható turizmus fejlesztésében. Az új törvény lehetővé teszi az önkormányzat számára, hogy korlátozzák a vendéglátó létesítmények számát és típusát, valamint más intézkedéseket vezessenek be a túlturizmus hatékony kezelése érdekében. A desztinációk korlátozhatják majd a városba szervezett érkezések számát vagy a városnézés ütemét, hogy tehermentesítsék egyes attrakciókat, és ökológiai hozzájárulást is bevezessenek. Az új törvény felhatalmazza a városokat és településeket, hogy irányítsák területük idegenforgalmi fejlesztését, beleértve az új szálláshelyek, éttermek és bárok nyitásának korlátozását is.

Az idegenforgalmi törvény minőségét és jelentőségét a Turisztikai Világszervezet (World Tourism Organization, UNWTO), az ENSZ turizmusra szakosodott szervezete is elismerte, és megállapodást kötöttek a kölcsönös együttműködésről és a Horvátországi Fenntartható Turizmus Központjának létrehozásáról, amely hozzá fog járulni az UNWTO elkötelezettségéhez az adatközpontú politikai döntéshozatal iránt regionális, nemzeti és desztinációs szinten, biztosítva a turizmus felelősségteljes és inkluzív növekedését a közösségek javára.

A tervezett új szállodanyitások is hozzájárulnak a horvát turizmus további fejlődéséhez. 2024-ben számos új szálloda nyitja meg kapuit, köztük a Hotel Hyatt Regency Zadar Maraska, a Hotel Pullman Zagreb, a Keight Hotel Opatija, Curio Collection by Hilton és a Riva's Hotels & Resorts, Icici.

Elkötelezettek vagyunk, hogy továbbra is fenntartható és magas színvonalú utazási élményt nyújtsunk minden látogatónak. A fenntarthatóság és a minőség iránti elkötelezettségünk segít abban, hogy Horvátország továbbra is kiemelkedő turisztikai célpont maradjon a világ számára – foglalta össze Herceg Ivana, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója.

Szinten fontos információ a az országba igyekvő magyar turistáknak, hogy idén is fontos rendőrségi együttműködés is zajlik a két fél között, melynek keretében a magyar rendőrök egy-egy hónap időintervallumban – 2024. július 01. és augusztus 30. között – szolgálati feladatokat teljesítenek Horvátországban, Pulában és Zadarban, ezzel is segítve a térségben nyaralókat.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.