Megkönnyebbülhetnek az utasok: marad a Budapest-bérlet

Megkönnyebbülhetnek az utasok: marad a Budapest-bérlet

Jó hírt kapott a fővárosi utazóközönség. December 29-én a BKK olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megtartását.

A HÉV és az agglomerációs buszjáratok működtetésével kapcsolatban még 2016-ban kötött egy bonyolult, sok szerződésből álló megállapodáscsomagot Budapest Főváros Önkormányzata és a Közlekedési Minisztérium. Ezek a megállapodások 2023. december 31-én járnak le. Amennyiben ezeket nem sikerült volna meghosszabbítani, az azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy január elsejétől megszűnik a jelenlegi egységes tarifarendszer, ezen kívül pedig az utasoknak nélkülözniük kellett volna az eddigiekben a BKK által nyújtott egységes szolgáltatásokat (például utastájékoztatást, jegyértékesítést, járműpótlást) az agglomerációs vonalakon – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a fővárosi közlekedési vállalat.

A BKK, valamint a MÁV-HÉV és a Volánbusz között megkötött, áthidaló megállapodás lehetővé teszi a jelenlegi szolgáltatások fenntartását, illetve elszámolását, egyúttal érvényben tartja a jelenlegi tarifarendszert, és a bevételi elszámolásokat.

A pénteken bejelentett szerződés a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2024. január elsejétől:

  • fennmarad az egységes tarifarendszer, vagyis megmarad a Budapest-bérlet elfogadása az agglomerációs vonalakon a főváros közigazgatási határán belül;
  • a BKK változatlanul ellátja az egységes forgalomfelügyeleti és utastájékoztatási feladatokat a HÉV-járatokon és a Volánbusz agglomerációs, úgynevezett „kék” autóbuszain;
  • a BKK biztosítja az optimális megoldást ezeken a vonalakon az esetleges forgalmi zavarokra;
  • a FUTÁR-rendszerben továbbra is megjelennek a környéki járatok, így az utasok a jelenleg rendelkezésre álló felületeken (például a BudapestGO applikációban) továbbra is percre pontosan megtervezhetik az utazásukat;
  • a BKK az értékesítési csatornáin (a jegy- és bérletautomatákból, illetve a BudapestGO alkalmazásban) változatlanul lehetővé teszi a jegyvásárlást a HÉV-ekre és az agglomerációs „kék” buszokra is.

A hatályos jogszabályok szerint a szerződő felek ezt az áthidaló megoldást addig tarthatják fenn, amíg a közszolgáltatókra vonatkozó közbeszerzési értékhatárt a BKK által nyújtott egyes szolgáltatások értéke nem éri el. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy január elsejétől – a helyzet tartós rendezéséig – az utasok továbbra is a megszokott színvonalú és árú közösségi közlekedési szolgáltatásokat vehessék igénybe – zárult a BKK kommünikéje.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.