Különleges programokkal várja az érdeklődőket az idei Ékszerhét

Különleges programokkal várja az érdeklődőket az idei Ékszerhét

Ősszel immár kilencedik alkalommal pezsdíti fel a fővárost a Kortárs Ékszerhét Budapest. A szeptember 22-én kezdődő esemény célja, hogy az ékszerművészeket beemelje a globális vérkeringésbe, miközben izgalmas programokkal hozza közelebb a területet a laikus közönség számára is.

Ha valakit régóta vonzanak a kortárs ékszerek, de még nem került velük közelebbi kapcsolatba, akkor erre szeptember utolsó hetében remek alkalom kínálkozik. A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület háttértámogatásával megvalósuló Kortárs Ékszerhét Budapest (Budapest Jewelry Week) eseményt kétéves tematikában rendezik meg. Páros években a BJW egy sokhelyszínes kiállítás-sorozatban manifesztálódik, míg a páratlan években – így idén is – egy nemzetközi pályázati anyagból rendezett kiállítás kerül bemutatásra.

A Kortárs Ékszerhét Budapest idei nemzetközi pályázatának hívószava, a Re:Action óriási érdeklődést váltott ki az ékszerkészítőkből – végül a kiírásra több, mint 150 alkotás érkezett be. Ezekből választotta ki a világszerte elismert tagokból álló, háromfős, független szakmai zsűri azt a 47 művet, amit az ékszerdobozzá avanzsált Hybridart Space galériában tekinthet meg a nagyérdemű. A 2023-as kiállítás exkluzívnak ígérkezik, mivel a jelentkezők kreációi mellett az ítészek kiemelkedő alkotásait is szemrevételezhetik a látogatók.

Az idei Ékszerhét szeptember 22-én veszi kezdetét, és a kiállítás két hétig lesz elérhető.

A nagyszabású, díjátadóval egybekötött nyitóeseménynek a Hybridart Space ad otthont, ahol a zsűriből Fábián Veronika és a belga David Huycke teszi tiszteletét. Utóbbi szakmai előadást is tart a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Auditóriumában szeptember 23-án, ami kétségkívül kihagyhatatlannak ígérkezik a hozzáértők számára.

Szintén az értő közönséget célozza meg Lőrincz Réka workshopja, egy háromnapos önismereti tréning a Kredenc műteremben. A művész alkotó tevékenysége mellett kiemelkedő munkát végez művészek mentálhigiénés problémáinak feltérképezésében és kezelésében is, ezzel segítséget nyújtva a személyes elakadásaikban.

Az Ékszerhét rendezői két olyan eseményt emeltek ki, ami a kevésbé jártas műkedvelőknek ugyanúgy izgalmas élményt nyújthat. Az egyik Hamvai Kinga, az MNB Arts and Culture művészeti divízió vezetőjének kettős tárlatvezetése az MNB Ingatlanholding Kft. műgyűjteménye és a Kortárs Ékszerhét Budapest Re:Action pályázatának anyaga között. Másodikként az idei évben debütáló múzeumpedagógiai foglalkozást ajánlják, ahol a résztvevők Bence Bettina (Ludwig Múzeum) interaktív tárlatvezetésével és egy beszélgetéssel kerülhetnek közelebb az ékszerművészethez.

Mozgalmasan, és pozitívan telt az év első hónapja a pesti parketten. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX egy hónap leforgása alatt további 7,8 százalékos bővülést produkált.

Csütörtökön ismét történelmi magasságokban járt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX erős hetéhez a vezető részvények mindegyike növekedéssel járult hozzá.

A gasztronómia és a filozófia egyedi összjátékát vitte színpadra a Magyar Színház, január 31-től ugyanis felkerült a repertoárba A bor filozófiája. Hamvas Béla elmélkedése Istenről, a borról és az életről gondolatébresztő, mégis szórakoztató előadás formájában tárul a nézők elé.