Minden harmadik BKK-jegyet digitálisan vesznek meg az utasok

Minden harmadik BKK-jegyet digitálisan vesznek meg az utasok

Másfél évvel az indulás után átlépte a 3 milliós letöltési számot a BKK applikációja. A rendelkezésre álló adatok alapján a BudapestGO már nemcsak a fővárosiak körében népszerű.

Az első másfél év tapasztalatai alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket a BudapestGO, ugyanis egyre többen használják a Budapesti Közlekedési Központ applikációját. A közlekedési vállalat tavaly februárban indította el az alkalmazás, az azóta eltelt időben pedig már több mint 3 millió okoseszközre töltötték le azt az utasok.

Ez a letöltésszám azt is mutatja, hogy az applikáció nem csupán a budapesti lakosok számára hasznos, a felhasználók köre jóval szélesebb ennél. A magas letöltési számhoz a magyar fővárosba látogató külföldiek is hozzájárultak, illetve azok a főváros környékén, vagy a vidéki városokban élők is növelik, akik jellemzően a Volánbuszt, vagy más, helyi buszjáratokat használnak.

A letöltések mellett az applikációt aktívan használók száma is hónapról hónapra emelkedik. Eddig már 1,2 millióan regisztráltak az alkalmazásba. A Budapesti Közlekedési Központ többfunkciós szolgáltatást nyújtó alkalmazásával az ügyfelek eddig összesen nagyjából 50 millió útvonalat terveztek, és 8,3 millió jegyet és bérletet vásároltak.

Ma már minden harmadik BKK-jegyet digitális felületeken vásárolnak az utasok a BudapestGO-nak köszönhetően.

A BKK saját felmérésének eredményei lapján az utasok elégedettek az alkalmazással. Nagy részük úgy érzi, hogy az applikáció nagyon kompakt, mindig kéznél van, kényelmes és felhasználóbarát, egy helyen elérhető benne minden fontos funkció, ami a közösségi közlekedéshez szükséges.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.