A kertes házat választanák a lakás helyett a magyar fiatalok

A kertes házat választanák a lakás helyett a magyar fiatalok

A fiatal családosok csaknem fele kertes házban gondolkodik, a legtöbb pénzt pedig a negyvenes éveikben járók fizetik egy ingatlanért. A hetven fölöttiek körében pedig a panellakás a legnépszerűbb.

A korábbi pörgéshez viszonyítva most jóval lanyhább az ingatlanpiac, de továbbra is minden generáció jelen van és aktív, ugyanakkor a korosztályok közötti preferenciák élesen elkülönülnek egymástól – jellemezte az idei év első négy hónapjának adatait Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum (OC) elemzési vezetője.

Magyarországon az ingatlanok országos átlagára az év első öt hónapjának értékesítései alapján 43,3 millió forint volt. Azonban szembetűnő az, hogy a legfiatalabb, 18-29 éves korosztály mindössze 33 millió forintért vásárolt, ami jelentősen kevesebb a második legkevesebbet költő 60-69 éves korosztály átlagánál, utóbbi generáció 41 milliós középértéken vásárolt ingatlant idén. A legtöbbet a 40-49 év közötti korosztály áldozta ingatlanra, átlagosan 46,4 millió forintot.

Ráadásul nemcsak a vételárban, hanem a vásárolt ingatlan finanszírozásában is komoly eltérés mutatkozik a korosztályok között. Habár a hitelezés jelentősen visszaesett az év elejére, a generációs különbségek ennek ellenére nem nagyon változtak.

Az nem jelent meglepetést, hogy a legnagyobb arányban a legfiatalabb generáció szorul hitelre, és ez a korosztály él leginkább az állami támogatások lehetőségével is. A készpénzes finanszírozást csak 52,6 százalékuk választotta, míg hitellel 24,2, állami támogatással 23,2 százalékuk élt idén. A 30-40 év közötti korosztálynál is nagyon hasonlóan alakultak ezek az arányok, de az életkor emelkedésével jelentősen megnő a készpénzes vásárlók száma. A negyvenes korosztálynál már 77,8 százalék, amely az életkor előrehaladtával tovább nő: 70 év fölött ez az arány már 99 százalék.

Érdekes adaték az is, hogy az Otthon Centrum közreműködésével értékesített ingatlanok esetében az ügyfelek nemi arányában minimális különbséggel a nők vezetnek (50,6 százalék). A férfiak aránya csupán a 30-39 év közöttiek között magasabb a nőknél (55,3 százalék), minden más korcsoportban a hölgyek vannak többségben. Arányuk az életkor előrehaladtával egyre emelkedik, a 70 év felett ingatlant vásárlók markáns többsége már nő (64 százalék).

Azonban nem csupán az ingatlanra fordított pénz nagyságában, a hitelfelvétel vagy készpénzes vásárlás terén különülnek el egymástól a generációk, hanem abban is, hogy melyik ingatlantípust preferálják. Arányait tekintve családi házból, valamint lakásból van a legtöbb a piacon, míg panel és új építésű ingatlan sok településen nem is szerepel a kínálatban. Ennek ellenére érdekes minta rajzolódik ki: 50 éves életkorig a családi ház vezet, de ennek aránya folyamatosan csökken.

A családi ház aránya a legfiatalabb generációnál a legmagasabb (47,9 százalék), a legtöbb téglalakást viszont már a 50-60 év közöttiek vásárolják (45,3 százalék). A panel a 70 évesnél idősebbek között a legkedveltebb (23,6 százalék), míg az új építésű ingatlan a 30-40 év közöttieknél a sláger (8,6 százalék) - emelte ki Soóki - Tóth Gábor a megvásárolt ingatlantípusokról szólva.

Az eltérő generációk preferenciája azonban településtípusonként sokszor eltérő. A legfiatalabbak a legnagyobb arányban a (nagyvárosokhoz közeli) községeket (19,3 százalék), majd Pest megyét (17,7 százalék) választják. A 30-40 év közöttieknél a fővárosi agglomeráció szintén második (16,2 százalék), ám az első helyen már a külső pesti kerületek állnak. Méghozzá több korcsoportban is: a 40-50 év közöttieknél (15,6 százalék), és a 60-70 éves korcsoportban (18,1 százalék). A nyugdíj előtt állók tekintélyes része (20 százalék) a belvárosban vásárol ingatlant, csak úgy, mint a 70 év felettiek, akik a belvárost és a budai kerületeket egyaránt preferálják (16,9 százalék).

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.