Az első közös nagy tavaszi kirándulásunk a Magyar Újságírók Országos Szövetségével Abonyba vezetett, és még az idő is kedvezett számunkra a városnézéshez. Elsőként Pető Zsolt polgármester fogadott minket a Városháza Dísztermében, akitől sok érdekességet megtudhattunk az idén 30 éves (’93-ban kapta vissza a városi rangot) város fejlődéséről. A 15 ezres lélekszámú Abony egy élhető város, ahol jó a közösség, és minden gyakorlatilag sétatávolságra van. A város a környékbeli településekről érkezők számára is oktatást, kultúrát, sportlehetőséget és szolgáltatásokat nyújt. A lovassport, az akrobatika és a birkózás kifejezetten népszerű a városban. Új birkózócsarnokuk Varga János, a Nemzet Sportolójának nevét viseli. Az elmúlt években több törekvés is irányult arra, hogy Abony a mikrotérség központjává váljon.
A helyi rendezvények és a turizmus fellendítésében is vannak ambíciói a városnak, ezért szálláshelybővítésben és infrastruktúrafejlesztésben is gondolkodnak – tudtuk meg Csanádi Csabától, a Településfejlesztési Osztály vezetőjétől. A nyár végi Tarka Borjú Fesztiválon, amelyet idén is megrendeznek, tavaly például két nap alatt közel négyezer vendég fordult meg, de a Pecsenye Parádé is sok látogatót vonzott, ahol elkészítették „Kossuth pecsenyéjét”, a vásárokon pedig a legkiválóbb helyi kézművesek sorakoztak fel.
A Nemzeti Vágtához kapcsolódó Abonyi Vágta az egyik legjobban sikerült szervezése volt tavaly a rendezvénynek. A helyiek büszkék a gyönyörűen rendezett Parkerdőre is, amely nemcsak a családi napoknak, de céges csapatépítőknek és még esküvőknek is otthont ad. Napsütéses időben kellemes arra sétálgatni.
Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik
– bizonyára mindenki ismeri a híres magyar népdalt a Háry Jánosból, amelynek eredete sokáig kérdéses volt, hogy vajon melyik Abonyra is gondolnak, ugyanis Szlovákiában is van egy Nagyabony nevű község. A városnak írásos bizonyítékai vannak róla, egyenesen Kodály Zoltán levelezése nyomán, hogy a dalt bizony a magyarországi Abony ihlette.
A városban a zeneművészetnek is nagy hagyománya van, sok zenész került ki a Bihari János Zeneiskola falai közül, amelyet az ország első falusi zeneiskolájaként tartanak számon, ahol Kodály-módszerrel tanítottak, sőt a zeneszerző maga is ellátogatott az intézménybe. 2021 őszén rekord született azzal, hogy 2703 fő énekelte egyszerre a népdalt a város főterén.
Hátborzongató és egyben szívet-lelket melengető érzés volt ezen a napon abonyinak lenni, hiszen a közös éneklés ráadással és a Szeretlek Abony dal közös éneklésével folytatódott
– emlékeznek vissza a helyiek.
Na, de mit jelképez a híres két torony? A katolikus és a református templomot, amelynek tornyai a légi felvételeken vagy magaslatról fotózva látszanak a legszebben. Király Borbála, aki a helyi gimnáziumban tanít, vezetett körbe minket a templomokban, és csodálatos fuvolajátékával meghitt pillanatokat teremtett, majd orgonajátékot is hallhattunk, aminek sokáig a hatása alá kerültünk.
A katolikus templomban kifejezetten érdekes díszítő elem volt a miseasztal környékén, hogy egy kisplasztikán tudósokat, nagy felfedezőket is ábrázoltak a szentekkel együtt, amely a tudomány és a hit kapcsolatát szimbolizálja. A városháza és a katolikus templom között helyezkedik el a városkapu, amelyet helyi vállalkozók adományából újítottak fel. A református templomot pedig a fakarzat díszes kazettái teszik építészetileg is különlegessé.
Az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhelyen Jandácsik Pál író, az intézmény munkatársa kalauzolt végig bennünket. A városban annyira aktív a kulturális élet, hogy logisztikázni kell a szabad helyiségekkel, ott jártunkkor éppen egy rangos borversenyre rendezkedtek be. A kulturális központ színdaraboknak, kiállításoknak, koncerteknek, humor esteknek, ifjúsági programoknak is rendszeresen helyt ad. Jandácsik Pál találmánya, a történelmi és logikai feladványokat a képzeletbeli időutazással kombináló szabadulós játéka – amelyet a művelődési házban szerveznek, a karantén ideje alatt pedig online is elérhetővé tettek –, díjat is nyert.
A város gazdag történelmi múlttal rendelkezik, Kossuth Lajos családja például Abonyhoz kötődik. A helyiek még őrzik a hagyományát a Kossuth-vályúnak, ahol az államférfi itatta a lovait, a szabadságharc előtt mondott beszédét pedig dombormű örökíti meg a főtéren. Nevét viseli az egykori Kossuth szálloda is, ahol most cukrászda és üzlethelyiségek üzemelnek. Érdekesség, hogy ott szállt meg annak idején Petőfi Sándor is, amikor Arany Jánost készült meglátogatni, valamint a költő öccsének felesége, Petőfi Istvánné Antónia is sokáig élt Abonyban. Kinizsi Pál hadvezérnek pedig birtoka volt a városban.
A helyi kúriákat Lőrinczy Veronika sajt��referens, az Abonyi Napló főszerkesztője mutatta meg nekünk. Az abonyi zsinagóga négyoszlopos előcsarnokával kiemelkedik a XIX. századi klasszicista imahelyek közül. A második világháború után magtárnak használták, amely időszak alatt jelentősen leromlott az állapota, a jobb sorsra érdemes zsinagóga még most is impozáns hatást kelt. A közelében lévő Ungár kúria viszont már pályázatot nyert a felújításra, amelynek elkészültével közösségi célokat szolgál majd.
Megújult a Sívó kúria is, amely Abony egyik meseszép ékköve lett, és nemcsak látványos, de hasznos funkciót is betölt azzal, hogy falai közé gyógyulni járnak az emberek. A kúriával szemben helyezkedik el a strand, ahol nyáron strandmozi is üzemel. Aki Abonyban jár, annak érdemes megtekintenie a Löffler Palotát is, a szecessziós épületben korábban bank és szerkesztőség is működött.
Épp most adják át a Civil Házat a városban, amelyet közösségi helyszínnek szánnak, és a városi civil szervezetek rendelkezésére bocsátanak. A városban az idősek is nagy tiszteletnek örvendenek, a polgármester elmesélte, hogy épp mostanában köszöntötték fel két 103 éves lakosukat, akiktől rendkívül sok helytörténeti ismeretet is szereznek.
Az egyik legizgalmasabb programpont az Abonyi Lajos Falumúzeum volt, ahol az alapító Györe Pál fia, Györe Tibor is várt minket. Régi szerszámokat, különleges szövőszékeket, kukoricamorzsol��t – amit az alakja miatt fakutyának hívtak –, láthattunk. Ha már kutyák, megnézhettük Rithnovszky János, az első magyar vakvezetőkutya-iskola alapítójának bernáthegyi kutyáiról készült élethű kutyaszobrokat is. A múzeumban többek közt gyönyörű porcelánokat, klasszikus írógépeket, sőt még egy rádiógyűjteményt is megcsodálhattunk, az első amatőr rádiójelet egyébként Abonyból küldték.
Utunkat a Mészáros Vendéglőben zártuk, ahol finom falatokkal kedveskedtek nekünk. A mesterszakácsnő minden kívánságunkat leste, kérésre vegetáriánus menüt is készített az egyébként hagyományos magyar konyhát üzemeltető étteremben, és még az is kiderült róla, hogy régen Benkő Laci bácsi mellett dolgozott séfként. Útravalóul hamuba sült pogácsát, csülkös bucit és túrós batyut csomagoltak nekünk, a házilag készített friss péksütemény össze sem hasonlítható a boltokban kaphatóval, magasra tették a mércét. Budapestre Czagány Zsolt önkormányzati képviselő kísért haza minket, aki az egész úton támogatta a csapatot.
