Tájékoztató honlapot indított a vármegye- és országbérletekről a MÁV

Tájékoztató honlapot indított a vármegye- és országbérletekről a MÁV

Immár elérhetővé vált a MÁV–Volán-csoport által létrehozott információs weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását.

A május elejétől bevezetésre kerülő vármegye- és országbérlet bemutatására létrehozott külön honlap a tizenkilenc vármegye térképén ábrázolja az elérhető helyközi távolsági buszokat, valamint a vasúthálózatot. Szintén a térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is lehet keresni.

Az új weboldal egyik fő eleme, hogy több jellemző, gyakran igénybe vett útvonal jelenlegi bérletárait hasonlítja össze az új vármegyebérlet 9450 forintos árával, így szemléltetve, hogy az új típusú bérlettel mennyit takaríthatnak meg az utasok havonta. Mindemellett a rendszeresen hosszabb távú, több megyét érintő utazásokat tervezők arra is választ kaphatnak, hogy a 18900 forintba kerülő országbérlet mennyi spórolást jelenthet a korábbi díjtermékekkel szemben.

A viszonylati összehasonlításokat nemcsak a teljesárú bérletekre kiszámítva mutatja meg a honlap, hanem a nappali vagy esti tagozatos tanulók, illetve a jogszabály szerinti jogosultak 90 százalékos kedvezménnyel váltható bérletek áraival is összeméri a lehetőségeket.

A 90 százalékos kedvezményre jogosultak a vármegyebérletet 945, az országbérletet pedig 1890 forintért vásárolhatják meg.

Az oldalon az eddig felmerült leggyakoribb kérdéseket (GYIK) és azokra adott válaszokat is megtalálhatják az érdeklődők. A mobileszközökre letölthető MÁVappban április utolsó hetétől elindul a vármegye- és országbérlet elővételi értékesítése.

A MÁV-Volán-csoport arra biztatja utasait, hogy az orszagberlet.hu weboldalon böngésszék az információkat, hogy a MÁVappban, a pénztáraknál, automatáknál is egyszerűbbé, gyorsabbá váljon számukra a bérletvásárlás.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.