Izgalmas és aggasztó is lehet a mesterséges intelligencia

Izgalmas és aggasztó is lehet a mesterséges intelligencia

Az elmúlt néhány hétben ellepték a hazai és nemzetközi sajtót a ChatGPT-ről szóló hírek. A csetbot ékes bizonyítéka a mesterséges intelligencia rohamos fejlődésének, ugyanakkor számos más területre is begyűrűzött már az MI.

A mögöttünk hagyott néhány hétben szinte az egész világ ChatGPT-lázban égett, rengetegen próbálgatták a mesterséges intelligencia-alapú technológia legújabb vívmányát, vagy próbált meg kisebb-nagyobb bakit találni a virtuális beszélgetőpartner gondolkodásában. Az eddigi legemberszabásúbb MI teljesen letaglózta a közvéleményt, pedig eddig is napi szinten használtuk a technológiát, miközben a kedvenc filmjeink között válogattunk a streaming platformokon, görgettünk a közösségi oldalakon vagy rákerestünk lakóhelyünk legjobb éttermeire.

A számok magukért beszélnek, hiszen miközben 2022-ben 136 milliárd dollárra értékelték a globális MI-piacot, az előrejelzések szerint 2030-ra, azaz 8 év leforgása alatt ez az összeg elérheti a 1581 milliárd dollárt is.

Ezen azonban egyáltalán nem kell csodálkozni, mivel a mesterséges intelligencia képességeiből előnyt kovácsoló cégek szerint produktivitásuk 40 százalékkal növekedett a technológia bevetésével. A verset író, percek alatt adatbázist építő, szinte barátként beszélgető ChatGPT kétségtelenül egy új kort nyit majd meg az életünkben, a kérdés az, hogy kell-e féltenünk a munkánkat tőle, különösen a digitalizációs versenyben kissé lemaradó hazánkban?

Meglepő, de felértékelődhet az emberi szürkeállomány

Ahogy a fentiek is mutatják, a technológiát eddig is számos iparágban alkalmazták. A riadalmat talán inkább most az okozza, hogy olyan „tulajdonságokat” villantott fel a ChatGPT, ami alkalmassá teheti az eddig teljes mértékben humán képességeket (például kreativitást) igénylő tevékenységek elvégzésére. Különösen nagy hullámokat vetett a tartalomgyártók körében, de persze azt tudni kell, hogy a nagyobb médiumok főleg külföldön a sporthírek, statisztikákat közlő cikkek esetében eddig is használták az MI-t, mint tiszteletbeli újságírót – foglalta össze Hortobágyi Ágoston, digitális stratéga, aki szakmai missziójának tekinti az egész társadalmat átszövő, tudatos és komplex digitális kompetenciafejlesztést.

A szakértő hozzáfűzte, hogy a kezdeti gyermekbetegségeket gyorsan kinövi majd a technológia és ha összekötik az interneten elérhető tudásanyaggal, sokkal megbízhatóbb is lesz.

Azt is látni kell azonban, hogy ez eddigi tapasztalatok szerint, amennyiben versenyhelyzet elé állítunk egy gép által készített szöveget, valamint egy ember által írt cikket, a többség látatlanban is inkább az utóbbira kattint.

A tendencia valószínűsíthetően a legtöbb területen és iparágban hasonló lesz: miközben az életünket egyre inkább megkönnyíti majd a gépi asszisztencia, felértékelődnek a humán hátterű tartalmak, termékek, szolgáltatások és alkotások, hiszen az ezek által nyújtott egyediséggel és érzelmi dimenziókkal a gépek nem versenyezhetnek (legalábbis egyelőre).

Az emberiség történelme során már számos forradalmi újítással megtanult együtt élni, és bár minden ilyen időszakban felmerült bennünk a kétség, hogy szükség lesz-e a munkánkra a jövőben, a technológia inkább új utakat mutatott és számos, korábban nem létező szakma és tevékenységi kör jött a létre – vélekedik a szakértő.

A mesterséges intelligencia és az ember minél hatékonyabb és sikeresebb együttműködése azonban a megfelelő digitális felkészültséggel rendelkező, magas hozzáadott értéket képviselő munkavállalók számától függ – ebben pedig hazánk kétségtelenül súlyos lemaradásban van. A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő 2022. évi mutató (DESI) alapján Magyarország a 27 uniós tagállam között a 22. helyen áll, és minden vizsgált területen az EU-átlag alatt teljesít.

Egy digitálisan fejlett társadalomban építenék a versenyképes jövőt

Nem hiába mondjuk egymás k��zött, hogy a mai gyerekek szinte okostelefonnal a kezükben jönnek világra, ez viszont sajnos nem jelent egyet a valódi digitális felkészültséggel. Akad számos pozitív példa, hiszen egyre több fiatal vállalkozót láthatunk, akik a technológia segítségével építettek fel egy-egy sikeres üzleti modellt, azonban ez továbbra is ritkaságnak számít.

Azonban az oktatás eddig még nem volt képes érdemben reagálni a digitalizált világgal érkező változásokra, és

a magyar diákok rendre rosszul teljesítenek a természettudományi és matematikai felméréseken, melyek fontos alapját képezhetnék a valós, gyakorlatban is értékes digitális felkészültségnek.

Persze nem csupán ezzel van gond, hiszen hazánkban az ipari nagy arányban alkalmaz alacsonyan képzett munkaerőt, akik már csupán ebből fakadóan is jobban ki vannak szolgáltatva az automatizációval és a robotizációval érkező kihívásoknak. A tét óriási, hiszen szélesebb értelemben Magyarország gazdasági versenyképessége múlik a következő lépéseken.

Látva a legfrissebb technológiákat egyértelmű, hogy arra egészen egyszerűen nincsen 15 éve az országnak, hogy megvárjuk, amíg a jelenlegi, digitális bennszülött fiatal generáció felnő és belép a munkaerőpiacra. Hiszen a jelenlegi munkaképes korú lakosság egy jelentős része még egy kevésbé digitális világban nőtt fel, vagyis ők híján vannak a versenyképes technológiai tudásnak. Őket most kell felvértezni a szükséges digitális készségekkel. Ebből a célból alkottuk meg a kAPPcsolat programot, illetve indítjuk el hamarosan a DEKK Sulit, Magyarország első, Digitális Edukáció Képző Központját. Digitálisan felkészült országot, társadalmat digitálisan felkészült vállalkozásokra lehet építeni, ennek első lépése pedig a munkavállalók széleskörű képzése az alapvető digitális készségekre – fejtette ki Hortobágyi Ágoston.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.