Hiába az infláció, nem szeretünk spórolni az ünnepeken

Hiába az infláció, nem szeretünk spórolni az ünnepeken

A globális gazdasági helyzet és a jelenlegi infláció az ünnepi készülődésre is rányomja a bélyegét. Ugyanakkor a fogyasztók igyekeznek megtalálni a módját annak, hogy megbirkózzanak az inflációval és megteremtsék az karácsonyi hangulatot.

Az amerikai háztartások 37 százaléknak pénzügyi helyzete rosszabb, mint tavaly, azonban úgy tűnik, hogy mindez nem árnyékolja be az ünnepi készülődést, mindössze azt eredményezi, hogy a vásárlók az inflációra reagálva módosítják kiadási stratégiájukat – derült ki a Deloitte friss felméréséből. Ennek eredményeképpen az Amerikai Egyesült Államokban élő vásárlók 38 százaléka már a tavalyinál korábban megkezdte az ajándékok beszerzését.

Hasonlóan alakulnak az idei vásárlási szokások Magyarországon is, a vásárlók 55 százaléka idén már szeptember eleje és november vége között be is szerezte a karácsonyi ajándékokat.

Az amerikai vásárlók felkészültek az ünnepi hajrára is, sőt, az infláció nyomán emelkedett árak ellenére a tengerentúlon a vásárlók 77 százaléka készlethiányra is számít az ünnepi időszakban az ajándékok beszerzése során. A felmérés eredményei szerint a 60 százaléka hajlandó lenne lecserélni a megszokott és kedvelt márkáját, amennyiben egy termék jobb áron elérhető egy másik márka kínálatából.

Nem meglepőek az idei ajándéktrendek

Idén karácsonykor a legnépszerűbb ajándéktípus – a tavalyi évekhez hasonlóan – a ruházati cikk, ugyanakkor a könyv, a játékok és az élelmiszer is nagy népszerűségnek örvend. Az infláció hatását mutatja, hogy jellemzően a kisebb értékű termékeket keresik a fogyasztók, illetve minden kategória esetén érezhetően nagyobb a kereslet az olcsóbb, saját márkás termékek iránt.

Az Egyesült Államokban is hasonlóan a ruházati cikkek és kiegészítő szerepelnek a dobogó első fokán, azonban különbség, hogy a vásárlási utalványok ajándékozása szerepel a dobogó második helyén, és népszerű ajándéknak számítanak még a különböző műszaki cikkek és műszaki kiegészítők is.

Így vásárolnak a magyarok

Az online vásárlás idén is kedvelt a vásárlók körében. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a magyarországi vásárlók 76 százaléka tervez hazai online áruházban karácsonyi ajándékot rendelni, külföldi webáruházból ugyanakkor csupán 8 százalékuk tervez vásárolni – míg a plázák, bevásárlóközpontok (43 százalék) és a hagyományos üzletek és szupermarketek (33 százalék) továbbra is népszerűek – világított rá az eMAG megbízásából a GKID által készített felmérésből. Ezzel szemben az amerikai Deloitte felmérése azt mutatja, hogy a fogyasztók üzletben történő vásárlása folyamatos növekedést mutat az elmúlt 2 évben, azonban tagadhatatlan, hogy a fogyasztók nem mondanak le az online vásárlás kényelméről.

A fogyasztók legszívesebben az online boltokban és a nagykereskedőknél vásárolnak az ünnepi időszak alatt. Ez a két vásárlási mód a meghatározó az utóbbi 5 évben. A Deloitte kutatása alapján a vásárlók több, mint fele tervez okostelefont használni az ünnepi bevásárlás során – emelte ki Fábry Borbála, a Deloitte FMCG&Retail iparági csoportjának szenior tanácsadója.

A social média is töretlenül népszerű, az amerikai vásárlók egyharmada már nemcsak a termékbemutatók és vásárlói visszajelzésekre használ social médiát, hanem annak segítségével szerzi be az ajándékokat és bonyolítja le a vásárlásait. Ez a jelenség nem meglepő, hiszen a digitális bennszülött generációk egyre nagyobb vásárlóerőt képviselnek, így a közösségi média egyre inkább a vásárlók eszközévé válik – foglalta össze hozzá Aracsi Bernadett, a Deloitte FMCG&Retail iparági csoportjának vezetője.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe folytatta az előző hónapokban látott növekedést. A BUX 73 896,18 ponton zárta a szeptembert, ami 1,4 százalékkal magasabb, mint augusztusban. A BÉT többi részvénymutatója is pluszban zárt.

Nagyon jó hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 1,9 százalékos erősödéséből mind a négy vezető részvény emelkedéssel vette ki a részét.