Az egyiptomi Sharm el-Sheikh-ben rendezett COP27 klímacsúcsra több mint 33,000 tárgyaló, szakmai, üzleti és civil szervezetek képviselője, valamint újságíró érkezett. A hangulat azonban már a kezdetektől fogva feszült volt a fogadóországot övező emberi jogi viták, és a Vörös-tenger parti sivatagi üdülőben sokszorosára fújt hotelárak miatt. Ezt csak tetőzte a sokszor kaotikus szervezés, az élelem, víz és árnyék hiánya a helyszínen, ami a résztvevők szerint – groteszk módon – tökéletesen mintázta a klímaváltozás hatásait a világban – számolt be róla elemzésében a Másfélfok.
A szakportál arra is felhívta a figyelmet, hogy a fejlett országok ambiciózusabb kibocsátás-csökkentési terveket akartak látni egymástól és a feltörekvő gazdaságú országoktól, valamint azt, hogy utóbbiaknak is legyen fizetési felelősségük a szegényebb fejlődők segítésére. Ugyanis a fejlett és fejlődő országok 1992-es definíciója óta Kína és India a világ legnagyobb gazdaságaivá nőtték magukat, így az Európai Unió és az Egyesült Államok azt akarja, hogy ez tükröződjön fizetési szerepvállalásukban is. Ugyanakkor Kína, India és az arab olajtermelő országok továbbra is a fejlettek történelmi felelősségére hivatkozva igyekeznek kibújni ez alól.
A fejlődő országok ezzel szemben azt kérik a fejlettektől, hogy a Párizsi Megállapodásban tett ígéretüket végre teljesítsék, és érdemben támogassák őket kibocsátás-csökkentési és alkalmazkodási teendőikben. Emellett a klímaváltozás egyre súlyosbodó következményeivel szemben is egyfajta kompenzálást igényeltek, hiszen bizonyos károkat és veszteségeket már nem lehet elkerülni. Mindez egy komoly globális társadalmi igazságossági kérdés, hiszen épp azon alacsony erőforrásokkal rendelkező, a klímaváltozás hatásaival szemben sérülékenyebb fejlődő országok szenvednek a leginkább, amelyek a legkevésbé járultak hozzá az éghajlatváltozás előidézéséhez.
Még a tárgyalások utolsó óráiban is kérdéses volt, hogy sikerül-e egy mindenki számára elfogadható kompromisszumot kötni, vagy kudarcba fullad az egész, azonban vasárnap végül elfogadták a COP27 záródokumentumát.
Az orosz-ukrán háború okozta geopolitikai feszültségek és az egymást felerősítő energia-, élelmiszer- és megélhetési válság árnyékában zajló 27. ENSZ klímacsúcsnak nem volt könnyű dolga, azonban legalább sikerült tartani a Glasgow Paktum vállalásait, és ehhez sikerült hozzáadni néhány fontos lépést finanszírozási kérdésekben. Azonban a klímaváltozás mérséklésére vonatkozóan kiábrándítóan kevés történt, annak ellenére, hogy ismert az, hogy minél tovább halogatjuk a kibocsátások visszafogását, annál többet kell majd alkalmazkodásra költeni, és minél kevesebbet szánunk az alkalmazkodásra, annál többe kerülnek majd a károk és veszteségek.
A Másfélfok cikke úgy összegzi az Egyiptomban történteket, hogy a COP27 azt is teljesen világossá tette, hogy mik a teendők és milyen reformokra van szükség a Keretegyezményen belül és azon túl az elkövetkező egy évben, hogy felgyorsítsuk a tiszta energiára való átállást és felkészüljünk a már elkerülhetetlen hatásokra. Brazília visszatérése a színre, és az USA és Kína újbóli közeledése egymáshoz új lendületet adhat a globális közösségnek.
Ezzel egyidejűleg azonban egyre több a peres eljárás a kormányok és a vállalatok ellen, amelyek nem tartják be a Párizsi Megállapodást. Már több mint 2000 klímaváltozáshoz kötődő jogi eset volt szerte a világban, amelyek precedenst teremtettek. Ezek is azt bizonyítják, hogy az éghajlatváltozás kezelése jogi kötelezettség, nemcsak egy önkéntes választás.
