Okosotthon startupban vesz tulajdonrészt a magyar kiberbiztonsági óriás

Okosotthon startupban vesz tulajdonrészt a magyar kiberbiztonsági óriás

Nyolc százalékos tulajdonrészt szerzett a kiberbiztonságra szakosodott ViVeTech Nyrt. a Hotelify okoshotel szolgáltatásokat fejlesztő magyar startupban.

A magyar tulajdonú ViVeTech Nyrt. 2011 óta aktív, tevékenysége elsősorban az IT biztonságra, azon belül többek között az információbiztonsági stratégiák kialakításával, üzletfolytonossági tervek és üzleti hatáselemzések készítésével, minőségbiztosítással és projekt menedzsment támogatással kapcsolatos tanácsadásra, illetve saját fejlesztésű szoftvermegoldásainak a fejlesztésére terjed ki. A vállalat idén május 31. óta van jelen a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán, mint az első, kiberbiztonságra szakosodott tőzsdei vállalat.

A ViVeTech már több éve nyújt IT-biztonsági szolgáltatásokat magyar kritikus infrastruktúra (KI) szolgáltatóknak, illetve a pandémia miatt a szokásosnál is erősebb fókuszt kapó egészségügyi intézményeknek. A tapasztalatokra építve olyan szoftvert fejleszt, amely segíti a KI szolgáltatóknak a jogszabályoknak való megfelelést egész Európában. A társaság piaci és tőzsdei stratégiájának kiemelt eleme az akvizíciók olyan vállalatokban, melyek hozzáférést biztosítanak azon piacokhoz, amelyek kizárólag IT biztonsági szolgáltatások révén nehezen lennének elérhetők a ViVeTech számára. Ezen startégia része, hogy a ViVeTech bejelentette: 8 százalékos tulajdonrészt szerez a Hotelify okoshotel megoldásokat fejlesztő Smart Hotel Solution Zrt. magyar startupban.

A részesedésszerzés tőkeemelés útján, új részvények kibocsátásával történik, amely során a ViVeTech 478260 darab, egyenként 1 forint névértékű és 418 forint kibocsátási értékű részvényt jegyez. A tőkeemelés teljes – ázsióval együtt számított – összege 200 millió forint, amelyért 8 százalékos tulajdonrészt szerez a Smart Hotel Solution Zrt-ben.

A Hotelify az első komplett okosszolgáltatásokat nyújtó szállodai rendszer. A cég szoftvere lefedi a szállodai tartózkodás teljes egészét a foglalástól a távozásig, és olyan okos funkciókat kínál a szállóvendégek részére, mint például a mobilalkalmazáson keresztül történő gyors bejelentkezés és kijelentkezés, chat szolgáltatás, a hotelszobák hűtés-fűtésének beállítása, a világítás, az árnyékolás, vagy a szobai média rendszerek vezérlése. De az applikáción keresztül intézhetik a szobai és szállodai szolgáltatások megrendelését is a vendégek. A Hotelify szoftvere a szállodaüzemeltetést is „okosítja”, jelentősen javítva a hatékonyságot a költségek optimalizálásával, a munkaerő optimalizált szervezésével, illetve az energiafogyasztás akár 20 százalékos csökkentésével.

Növekedési stratégiánk megvalósítása során folyamatosan vizsgáljuk azokat a befektetési és akvizíciós lehetőségeket, amelyekkel bővíthetjük a ViVeTech piacait. A Hotelify esetében a stratégiai kapcsolódási pont a kiberbiztonságban rejlik. Az okos rendszerek terjedése komoly kiberbiztonsági kihívásokkal jár, és ezzel a megállapodással szeretnénk a HORECA piacra is belépni, a hoteleknek megoldást kínálni – ismertette a tranzakció szükségességét Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.