Még a rokonoktól sem szeretünk anyagi segítséget kérni

Még a rokonoktól sem szeretünk anyagi segítséget kérni

A magyarországi felnőtt lakosság többsége minden életkorban fontosnak tartja az anyagi függetlenséget, még a családját��l sem fogad el szívesen pénzügyi segítséget, legfeljebb akkor, ha tényleg nagy a baj.

Az OTP Nyugdíjpénztár friss, országos reprezentatív kutatásának eredményéből júl kirajzolódik, hogy a válaszadók jelentős része sem most, sem időskorában nem szeretne rokonai terhére lenni. A megkérdezettek 15 százaléka pedig kifejezetten arra törekszik, hogy nyugdíjasként is inkább rá tekintsenek támaszként a családban, ha valakinek anyagi támogatásra van szüksége.

A pénzügyi önállóság fontosságát jól mutatja, hogy a válaszadók 61 százaléka még a rokonaitól is csak vészhelyzetben kérne anyagi segítséget. Valamivel több, mint egyharmaduk akkor fordulna a családtagjaihoz, ha valamilyen betegség kezeléséhez, egészségügyi probléma megoldásához lenne szüksége pénzre. A harmadik helyen a lakásvásárlás áll, ezt követik az alkalmi nagyobb kiadások (autóvásárlás, lakás berendezése) 25 százalékkal. Minden tizedik megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy a kérdőíven megadott esetek egyikében sem kérne segítséget a rokonaitól, ez a hozzáállás egyébként főleg a 60 feletti korosztály tagjaira jellemző.

Ugyanez a kép rajzolódik ki abból is, hogy 10-ből 3-an úgy látják, egy felnőttnek kellemetlen, ha a rokonai segítségére szorul anyagilag, mindenkinek a saját lábán kell állnia, és csupán 10 százalék gondolja úgy, hogy egy családnak – amíg képes rá – mindenképp támogatnia kell anyagilag a tagjait. A vészhelyzet ebben az esetben is kivételnek számít, a válaszadók 58 százaléka ebben a helyzetben nem tartaná kínosnak a segítségkérést. Mindezek arra utalnak, hogy a döntésekben a racionális szempontok mellett az érzelmi tényezők is fontos szerepet játszanak.

A kutatásunkból az is kiderült, hogy a lakosság 15 százaléka számára kifejezetten fontos, hogy ő tudja majd támogatni rokonait nyugdíjas korában, ehhez pedig igyekszik is megteremteni a megfelelő anyagi biztonságot. Az időskori pénzügyi önállóság megalapozását érdemes minél előbb elkezdeni, amiben a nyugdíjcélú megtakarítások komoly segítséget jelentenek. Aki ezt a megoldást választja, készüljön fel arra, hogy akkor ér el igazán jó eredményeket, ha vállalja a hosszú távú elköteleződést és kitart a döntése mellett. Szakértőink minden korosztály számára kínálnak megtakarítási lehetőségeket, hogy nyugdíjasként se kelljen feladniuk pénzügyi függetlenségüket – ismertette Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

A kutatás eredményei arra is rávilágítottak, hogy a felmérésben részt vevők ötöde jelenleg sem szívesen támaszkodik a családtagjaira anyagilag, és fontosnak érzi, hogy erre később, nyugdíjasként se legyen szüksége. Több mint negyedüknek pedig azért fontos a pénzügyi függetlenség megőrzése időskorban, hogy ne legyen a gyermekei, unokái terhére. Ugyanakkor ha baj van, továbbra is a család jelenti a legerősebb támaszt.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.