Nyár végéig, egészen pontosan augusztus 30-áig kellett várnia azoknak a bringásoknak, akik szervezett körülmények között tervezték az idei évben is körbetekerni hazánk legnagyobb tavát, a Balatont. A Tour de Pelso egy idén már nagykorúságába lépett kerékpáros rendezvény, hiszen az idei a 18. alkalom. Éppen ezért a szervezők – a Somogy Megyei Kerékpáros Szövetség – gondosan tervezgettek előre, hogy minden a legnagyobb rendben, gond nélkül menjen, és a sportolók számára az idei Balaton-körük különleges legyen. Különleges is lett, de nem úgy, ahogyan azt a szervezők akarták, hiszen a koronavírus-járvány, mint minden másba, ebbe is beleszólt.
Tavasszal, indulni szándékozóként nyomon követtem az eseményeket. Nem ez volt az egyetlen rendezvény, amit elhalasztottak vagy ami egész egyszerűen elmaradt. Mivel nagyon sok amatőr sportolónak van egy kitűzött célja, amiért egész évben edz, ráadásul úgymond jubileumi évről is beszélünk, a szervezők igyekezték a legjobb megoldást keresni arra, hogy mindenki jól járjon: lehessen idén is kerékpározni a Balaton körül, de úgy, hogy a szükséges óvintézkedéseket mindenki be tudja tartani. Így utólag úgy érzem, a szervezők sikeresen vették ezt az előre nem látott akadályt.
Hogy mitől különleges a Tour de Pelso? Nem tekerhet az ember bármikor a Balaton körül, végig a főúton haladva, rendőri kísérettel, frissítőpontokkal, egymást segítve egészen a célig.
Hiszen a többség számára ez nem egy verseny, hanem egy teljesítménytúra, ahol minden teljesítő nyertessé válik. Az elsőbálozók elmondhatják magukról, hogy legyőzték a Balatont, a rendszeres visszatérők pedig a tavalyi idejüket igyekszenek túlszárnyalni.
Az idei 205 kilométer azzal az újdonsággal indult, hogy a siófoki főtérről pontban reggel 8 órakor indulva nem Zamárdiban engedték el a tömeget útjára, hanem egészen Keszthelyig együtt, 30-35 kilométer/órás sebességet tartva mindenki együtt tudott haladni. Ezt valaki kedvező döntésnek tartotta, hisz a táv felét bolyban, szélárnyékban tudta megtenni, ám mások kevesellték a sebességet, azaz visszatartotta őket a tömeg. Az úton szurkolók tapsvihara kísérte utunkat és a balatonkeresztúri főút közepén álló templom is úgy tűnt, mintha csak ránk várna a messzi távolban, hogy 10 órakor, előtte elhaladva csak nekünk szólaltathassa meg harangjait.
Természetesen nem telhet el év bukás nélkül, így idén is voltak, akik szerencsétlen módon, mivel a bolyban nem látták azt, nem tudták bevenni a körforgalmat, vagy éppen leszorították őket, és így elestek az útpadkában, de úgy tudom, komolyabb baleset nem történt.
A Balaton-kör egyik sajátossága, hogy ha az egyik irányban hátszelünk van, akkor az visszafelé bizony szembe szélbe fordul. Ez az idei évben, Almáditól lefelé, a keleti parton ért el, a legendás akarattyai emelkedővel kezdődően, éppen annak alján. Ezért a körül-belül 1,5-2 kilométeres emelkedőért a versenyzők – már 180 kilométerrel a lábukban –,nincsenek oda, f��leg úgy, hogy széllel szemben kell legyűrniük azt. Szerencsére innen már alig több, mint 20 kilométer van hátra. A Siófok előtti utolsó 10 kilométeres tábla láttán már felfelé görbül az ember szája, hiszen ott már közel a cél és várja az indulót a kalóriadús spagetti, a masszázs és az elmaradhatatlan hideg sör. Engem legalábbis ezek a gondolatok segítettek elgurulni a célkapuig, és áthaladni rajta.
Hogy megérte-e megszenvedni a 205 kilométert? Természetesen igen. Hiszen amikor másnap megkérdezik, hogy hol voltál a hétvégén és te azt mondod, hogy a Balatonon, akkor a következő kérdésre – miszerint azon belül hol voltál – akkor azt tudod válaszolni, hogy: „Hol? Hát mindenhol!”
