Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 101 990,76 ponton zárt, 1527,80 ponttal, 1,52 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A heti forgalom 60,87 milliárd forint volt az előző heti 52,73 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Hétfőn kis csökkenéssel csendes kereskedési napot zárt a BÉT az európai tőzsdékkel összhangban, a vezető részvények mindegyike az előző pénteki záróára alatt fejezte be a kereskedést. Kedden kedvezően alakult a hangulat a belföldi részvénypiacon, így a BUX jelentősen, 1,43 százalékkal emelkedett, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szerdán a vezető részvények vegyesen teljesítettek, a BUX-ot az OTP és a Richter húzta kis pluszba, ez a két vezető részvény tükrözte az európai piacokon érezhető jó hangulatot. Vállalati hírek elsődlegesen a Molról érkeztek, a társaság bejelentette, hogy konstruktív megbeszélést folytatott a kőolajszállító Janaf vezetőivel, de bejelentést sem nagy árfolyam-mozgás, sem nagy forgalom nem követte.
Csütörtökön az európai és az amerikai részvényindexek csökkenésével mozgott együtt a BUX, a vezető részvények közül egyedül a Richter tudott emelkedni. Pénteken pluszban zárta a hetet a BUX, a magyar részvényindex felülteljesített az európai indexekhez képest. Árfolyammozgató hatású vállalati hírek nem érkeztek, a vezető részvények közül a Richter és a Magyar Telekom erősödött jelentősen.
A vezető részvények közül:
- A Mol árfolyama nem változott a héten, a részvény 2770 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 4,79 milliárd forint volt.
- Az OTP értéke 1,65 százalékkal nőtt, a bankpapír 29 560 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 35,2 milliárd forintot.
- A Richter részvényei 4,23 százalékos erősödést produkáltak, a papír 10 600 forinton zárt pénteken, 9,7 milliárd forintos heti forgalomban.
- A Magyar Telekom árfolyama 2,81 százalékot esett, a papír 1800 forinton zárt pénteken, heti forgalma 5,3 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 9563,48 ponton zárt, 161,78 ponttal, 1,72 százalékkal magasabban az előző hetinél.