Lendületesen kezdett októberben a BUX

A szeptemberi gyengélkedés után újra lendületet vett a Budapesti Értéktődzse részvényindexe. A BUX vezető részvényei az OTP kivételével mind erősödni tudtak a héten.

Csökkenő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 100 462,96 ponton zárt, 1255,17 ponttal, 1,27 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A heti forgalom 52,73 milliárd forint volt az előző heti 66,48 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy megállapodásokat írt alá a Mol-csoport a nemzetközi kőolajexport újraindításáról Irak Kurdisztán régiójából. A megállapodások alapján a Mol arra számít, hogy a régióból a törökországi Ceyhan kikötővárosba tartó, 2023 tavasza óta az export elől elzárt kőolajvezeték a következő napokban újra megnyílik.

Az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) engedélyezte a Richter denosumab hatóanyagú bioszimiláris készítményét, amelyet a Hikma Pharmaceuticals-szal közösen Enoby és Xtrenbo néven fognak forgalomba hozni. A Hikma és a Richter megállapodása értelmében a Richter felel a termék fejlesztéséért és gyártásáért, míg a Hikma az FDA-regisztrációért és az Egyesült Államokban történő kizárólagos kereskedelmi forgalmazásért.

Az Equilor a heti események kapcsán felidézte, hogy gyorsjelentést tett közzé az Opus Global. Az első fél év során a vállalat bevétele 246 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszaki 301 milliárd forintról, az eredményesség ugyanakkor jelentősen javult, a féléves EBITDA 54 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 48 milliárd forintról. Az adózott eredmény 21 milliárd forint lett, ami közel 3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A 4iG Űr és Védelmi Zrt. nem kötelező érvényű kötelezettségvállaló nyilatkozatot kötött az Axiom Space Inc. vállalattal, amely több közös, potenciális projektről szól. A 4iG SDT 100 millió dolláros befektetést tervez, emellett együttműködő partnerként kíván részt venni az Axiom Space Föld körüli adatközpont szolgáltatások programjában - jelezték az összefoglalóban.

A vezető részvények közül:

  • A Mol árfolyama 1,09 százalékkal emelkedett a héten, a részvény 2770 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 4,99 milliárd forint volt.
  • Az OTP értéke minimálisan, 0,03 százalékot gyengült, a bankpapír 29 080 forinton zárt pénteken, heti forgalma 33,47 milliárd forintot ért el.
  • A legnagyobb mértékben, 4,09 százalékkal a Richter erősödött, a részvény 10 170 forinton zárt, több mint 7,65 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Magyar Telekom értéke 2,09 százalékos emelkedést produkált, pénteken 1852 forinton zárt a papír, a heti forgalma meghaladta a 2,87 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 9401,70 ponton zárt, 167,19 ponttal, 1,81 százalékkal magasabban az előző hetinél.