Valter Attila a következő három idényben a Bahrain Victorious kerékpáros csapatában versenyez. A WorldTeam besorolású bahreini együttes a közösségi oldalán jelentette be a szerződtetés hírét. Az együttműködés a 2026-os szezontól kezdődik.
A tavalyi olimpián a mezőnyversenyben negyedik helyezett, 27 éves magyar kerékpárversenyző, aki a Groupama-FDJ színeiben a 2021-es Giro d'Italián három napon át viselte az összetettben élen állónak járó rőszaszín trikót, 2023-ban igazolt az akkor Jumbo-Visma, jelenleg Visma-Lease a Bike néven szereplő csapatba.
Nagy örömmel jelenthetem be, hogy a következő három évben a Bahrain csapatát fogom erősíteni! A személyes céljaim teljesen megegyeznek a csapat céljaival, így nagyon motiváltan várom, hogy elkezdjük a közös munkát!
– írta Facebook-oldalán a Tour de Hongrie 2020-as győztese.
A Bahrain Victorious 2017-ben jött létre, azzal a céllal, hogy a királyság állami szinten is támogatott, profi kerékpáros csapatot indítson a nemzetközi színtéren. Azóta több nagyszerű eredményük is volt, rendszeresen hoznak top10-es eredményeket a versenyzőik a Grand Tourokon. Az egyik legemlékezetesebb győzelmük a szlovén Matej Mohoric első helye a 2022-es Milano-Sanremo klasszikus egynaposon
A szombaton a San Sebastian-i klasszikuson rajthoz álló Valter az M4 Sportnak arról beszélt, hogy régen megszületett benne a csapatváltás gondolata.
Egyértelműen szerettem volna egy picivel több szabadságot, az győzött meg részükről, hogy ők mennyire szerettek volna engem leigazolni. Igazából ez volt az, ami megfogott. Volt elég sok opcióm, de végül mellettük döntöttem, mert azt éreztem, hogy a szívem most oda húz. Megvan az a program, az a szakmai potenciál a csapatban, amit szeretnének belőlem is kihozni
– mondta Valter Attila, aki hozzátette, hogy nagyon magabiztos a döntése kapcsán és boldog, hogy meghozta azt.