A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet. Az összforgalom heti összevetésben 72 167,915 milliárd forintról 103 907,751 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek múlt péntek óta.
A BUX emelkedéssel kezdte a hetet, miután enyhültek a közel-keleti konfliktus eszkalálódása miatti félelmek, kedden pedig 97 304,12 ponttal történelmi csúcsra jutott a részvényindex. Szerdán 98 545,60 ponttal újabb rekord állt be, noha az európai tőzsdék ekkor már gyengébben teljesítettek a kedvezőtlen piaci hangulat miatt. A visszaesés csütörtökön már a magyar részvénypiacot is elérte, mivel a befektetők továbbra is kivártak a bizonytalan nemzetközi helyzet miatt. A hét utolsó napjára a kockázatkerülést visszafogott vételi hangulat váltotta föl, ennek köszönhetően a BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a héten az OTP-re és a Richterre céláremelés érkezett, a kormány pedig meghosszabbította a kamatstopot, ami becslések szerint 55 milliárd forint költséget okozhat a bankoknak. Közben megjelent a Waberer's osztalékfizetési rendje, amely szerint június 24-én lehet utoljára osztalékra jogosító részvényt vásárolni, a kifizetések pedig július 3-án kezdődnek. Az OTP és a Magyar Telekom folytatta a sajátrészvény-vásárlást, mindkét kibocsátó a hét valamennyi kereskedési napján vett saját kibocsátású részvényeket.
A vezető részvények közül:
- A Mol árfolyama heti összevetésben 2,32 százalékkal nőtt, a pénteki zárásra 2994 forintig jutott 13,261 milliárd forintos összforgalom mellett.
- A héten a legnagyobb mértékben, 5,09 százalékkal az OTP erősödött, pénteken 27,070 forinton zárt a bankpapír, összforgalma meghaladta a 47,773 milliárd forintot.
- A Richter részvényei 2,78 százalékkal érnek többet, mint egy héttel ezelőtt, az árfolyam 10 360 forintra emelkedett, a heti forgalom több mint 14,686 milliárd forint volt.
- A Magyar Telekom értéke 0,55 százalékot esett, 1800 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 24,216 milliárd forintot.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,98 százalékos emelkedéssel 8869,09 pontra nőtt.