A Fed-döntés után is lendületben maradt a BUX

Újabb pluszos héten van túl a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények közül egyedül a Richter tudott erősödni a héten.

Növekvő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 73 119,59 ponton zárt pénteken, 116,00 ponttal, 0,16 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma 53,79 milliárd forint volt az előző héten elért 41,27 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.

Az Equilor Befektetési Zrt. a heti összefoglalójában kiemelte, hogy a a BÉT a héten tette közzé a BUX új összetételét: az indexből kiesik a BIF, illetve a Pannergy figyelmeztetést kap. Az új összetétel és az új súlyok hétfőtől lesznek érvényben.

A Mol részvényeire célárcsökkentés érkezett, de már vételre ajánlják. A Raiffeisen Bank 3200 forintról 3150 forintra csökkentette a Mol részvényeire vonatkozó 12 havi célárfolyamát, viszont az ajánlást tartásról vételre javították. Jelenleg 8 elemző ajánlja vételre, 4 tartásra, 1 eladásra a Mol-t, a medián célárfolyam 3378 forint - jelezte az Equilor. A tőzsdei kereskedést érintő események között említették, hogy folytatódott az OTP sajátrészvény-vásárlása. A hétfői kereskedésben 12 104, kedden 19 202, szerdán 11 719, csütörtökön 21 801 részvényt vásárolt a társaság.

A kommentárban kitértek arra is, hogy a Waberer's visszakerül a CECE indexbe, vagyis szeptember 23-tól ismét a bécsi index tagja lesz a társaság részvénye.

A vezető részvények közül:

  • A Mol árfolyama 0,15 százalékot esett a héten, a részvény 2656 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 7,66 milliárd forint volt.
  • Az OTP értéke 0,05 százalékkal esett vissza, pénteken 18 590 forinton zárt a papír, heti összforgalma 23,79 milliárd forintot ért el.
  • A Richter papírjait 0,75 százalékkal értékelték magasabbra a múlthetihez képest, a papír 10 770 forinton zárt pénteken, 9,88 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,20 százalékot gyengülve 1020,0 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a részvény a héten 2,78 milliárd forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6649,71 ponton zárt pénteken, ami 21,12 ponttal, 0,32 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.