Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 55 087,04 ponton zárt pénteken, 1,35 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 33,58 milliárd forint volt az előző heti 57,78 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a héten.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: kétmilliárd eurós kötvényprogramot jelentett be a Mol, az olajtársaság szerint a bevételeket általános vállalatfinanszírozási célokra használhatják fel. Kitértek arra is, hogy a vállalat a nemrég indult hulladékgazdálkodási üzletágban csak évek múlva vár a pozitív cash-flowt, a Mol leányvállalata, a MOHU vezérigazgatója arról beszélt, hogy egyelőre rengeteg beruházásra van szükség az üzletágban, de ez egy igazi kitörési pont lehet. A kommentárban jelezték, hogy Ukrajna véglegesen levette az OTP-t a háborút támogató szervezetek listájáról.
Erős első fél évet zárt az Opus, a működési eredmény 165 százalékkal, a nettó eredmény pedig közel 900 százalékkal nőtt az előző év első fél évéhez képest, ugyanakkor a jó teljesítményt elsősorban az első negyedév számai seg��tették. A legtöbb szegmensben pozitív a kép, az ipari termelés szegmens továbbra is erős, a turizmus erősen felül tudja teljesíteni a magyarországi átlagos turisztikai forgalmat, míg az élelmiszeriparban is javuló volt az üzemi eredményesség az első fél évben.
A vezető részvények közül:
- A héten a Mol ára a héten 1,79 százalékkal csökkent, 2744 forinton zárt pénteken, forgalma a héten 3,91 milliárd forint volt.
- Az OTP árfolyama 0,90 százalékkal csökkent a héten, pénteken a részvény 13 180 forinton zárt, heti forgalma 18 milliárd forintot ért el.
- A Richter 2,97 százalékkal gyengült a héten, pénteken 8650 forinton zárt, heti forgalma 7,45 milliárd forint volt.
- A Magyar Telekom 5,19 százalékkal erősödött, a részvény 568 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 1,74 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4873,09 ponton zárt a héten, ami 30,04 ponttal, 0,61 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.