A hatodik helyet szerezte meg Baselben Buzsáki Virág

A hatodik helyet szerezte meg Baselben Buzsáki Virág

Remek eredménnyel hangolódott a világkupa-versenyekre a magyar montis, aki egy kiemelt kategóriás versenyen végzett előkelő helyen.

A magyar szempontból szép eredményeket hozó összkerékpáros világbajnokság után szinte minden szakágban folytatódnak a versenyek. Ez alól nem kivétel a hegyikerékpár sem, ahol augusztus utolsó hétvégéjén elkezdődnek az őszi világkupa-fordulók. Az andorrai versenyhétvége előtt a svájci csapatban tekerő Buzsáki Virág Baselben indult a svájci kupasorozatba tartozó Bikefestival Basel kiemelt kategóriájú (HC) versenyen.

A nők elit futamában igen neves mezőny gyűlt össze, főleg a hazai versenyzőknek köszönhetően. A svájciak ráadásul kisajátították maguknak a dobogót, a világranglistán harmadik helyen álló Alessandra Keller győzött Tokió olimpiai bajnoka, Jolanda Neff, valamint az ötkarikás játékokon bronzérmet szerző Linda Indergrand előtt. Buzsáki Virág hatodikként haladt át a célvonalon, a győztestől 2 perc 6 másodperces hátrányban.

Csapatának keddi közleménye szerint a magyar versenyző a jó sikerült verseny után erős csapatszellemről és komoly lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. Amikor másik versenyzőjük, a 10. helyen végző svájci Ramona Forchini a célba érkezést követően rosszul lett, és összeesett, Buzsáki Virág segített neki. A 29 ��ves, korábbi U23-as monti világbajnok azóta már jobban van.

Rendkívül szoros verseny hozott az idén száz éves magyar kerékpáros körverseny. Az XDS Astana Team ecuadori versenyzője, Harold Martin Lopez szerezte meg az összetett győztesnek járó sárga trikót. A legjobb magyar az összetett hetedik helyén záró Feldhoffer Bálint lett.