Valter Attila is ott lesz az idei Vueltán

Valter Attila is ott lesz az idei Vueltán

A Jumbo-Visma kihirdette a spanyol körversenyen induló csapatát, a végső győzelmet megcélzó sorban helyet kapott a magyar kerékpáros is.

Kihirdette keretét a szombaton kezdődő Vuelta a Espana háromhetes országúti kerékpáros körversenyre a holland Jumbo-Visma csapata. A nyolc fős sorban helyet kapott a magyar bajnok bringás Valter Attila is.

A világ egyik legjobb csapatának számító Jumbo azzal a nem titkolt céllal vág neki a szeptember 17-én záruló viadalnak, hogy egy naptári évben megnyerje mindhárom háromhetes körversenyt, ami korábban még egyik kerékpárcsapatnak sem sikerült. Idén eddig kettőből kettőnél járnak, mivel a Giro d'Italián a szlovén Primoz Roglic, a Tour de France-on pedig a dán Jonas Vingegaard végzett az első helyen. Ezúttal mindketten indulnak, és együtt lesznek a csapat kapitányai.

Roglic 2019-ben, 2020-ban, és 2021-ben is megnyerte a spanyol körversenyt, ezt egészítette ki negyedik Grand Tour-győzelmével, az idei Giro-elsőséggel. Vingegaard kétszeres Tour de France-győztesként várja a barcelonai rajtot, a francia versenyen 2022-ben és 2023-ban nyerte meg az összetettet. A csapat közleménye szerint a két sztár segítői Valter Attila mellett az amerikai Sepp Kuss, a szlovén Jan Tratnik, valamint az egyaránt holland Dylan van Baarle, Wilco Kelderman és Robert Gesink lesznek.

A 25 esztendős, mezőnyversenyben és időfutamban egyformán magyar bajnok Valter pályafutása negyedik Grand Tourjára készül. A Giro d'Italián 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is indult, mindháromszor végigment a versenyen, és két éve három napig viselte az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót. A kerethirdetés előtt szintén Spanyolországban, az ötnapos Vuelta Burgoson vett részt a csapattal, ahol győzelemhez segítette Roglicot, összesítésben pedig a 25. helyen zárt.

Valter a Vuelta a Espana történetének második magyar versenyzője lesz, Bodrogi László 2004-ben, 2006-ban és 2007-ben szerepelt a spanyolországi viadalon.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.