Pluszban teljesített a héten a BUX

Vezető részvényei felemás teljesítménye ellenére erősödni tudott a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 53 404,17 ponton zárt pénteken, 1549,52 ponttal, 2,99 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 56,15 milliárd forint volt az előző heti 49,09 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti kommentárja szerint a BÉT egész héten emelkedett: hétfőn és szerdán a Mol, csütörtökön az OTP, kedden és pénteken pedig a kedvező nemzetközi hangulat segítette a részvényindex erősödését. A vezető részvények közül az olajpapír szerdán forgott utoljára osztalékszelvénnyel. A Mol részvényenként 354 forintos osztalékot fizetett, ami több mint 11 százalékos osztalékhozamot biztosított a szerdai (3190 forintos) záróárához képest.

A Richter csütörtökön jelentette be, hogy 30 millió euróért megvett egy holland nőgyógyászatitermék-gyártó vállalatot, az akvizíció híre kissé segítette az emelkedést. Ezáltal csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,63 százalékkal 8855 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Pénteken a kedvező nemzetközi hangulatban erősödtek a részvényárfolyamok, a BUX már 11. napja emelkedett. A blue chipek közül a Mol és az OTP mutatott nagyobb emelkedést, utóbbi árfolyamában már nagyon közel járt a 13 ezer forintos szinthez, amely fontos akadályt jelenthet a további emelkedésre.

Az elemzők azt is kiemelték, hogy előzetes megállapodást írt alá a Waberer's International Nyrt. a vasúti logisztikai szegmensben is működő Petrolsped Szállítmányozási Kft. 51 százalékos üzletrészének megszerzéséről. A Waberer's a szerdán bejelentett akvizícióval jelentősen fejleszti vasúti logisztikai képességeit, összhangban meghirdetett stratégiájával, hogy diverzifikálja szolgáltatási portfólióját. A tranzakció lezárása 2023 utolsó negyedévében várható az átvilágítás sikeres teljesítése, valamint a versenyhatósági jóváhagyást követően. A Waberer's International Nyrt. részvényei szerdán 2070 forinton zártak, 2 százalékkal a keddi záróár felett.

A vezető részvények közül:

  • A Mol jegyzése 6,98 százalékkal esett, a részvény a héten 16,40 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 2880 forinton zárt.
  • A legnagyobb mértékben, 3,74 százalékkal az OTP erősödött, a papír 12 750 forinton zárt pénteken, 29,08 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Richter árfolyama 0,86 százalékkal emelkedett. A részvény 8825 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 8,38 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom 1,79 százalékkal csökkent a héten, pénteken 412,5 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 431,76 millió forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3730,80 ponton zárt a héten, ami 72,33 ponttal, 1,98 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.