Gyengüléssel zárta július első hetét a BUX

A felemásan teljesítő vezető részvények, és a romló nemzetközi hangulat visszaesést okozott a budapesti parketten.

Csökkenő forgalomban gyengült az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 49 891,95 ponton zárt pénteken, ami 1,22 százalékos visszaesés az egy héttel korábbi értékhez képest. A részvénypiac heti forgalma 32,04 milliárd forint volt az előző heti 35,32 milliárd után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a héten kedvezőtlen hangulat uralkodott a budapesti parketten, elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt. A befektetőket az aggasztja, hogy a továbbra is jó amerikai munkaerőpiaci helyzet miatt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek a korábban a piac által vártnál magasabb szintre kell emelnie a kamatot, és hosszabb ideig kell a magas kamatokat fenntartania.

A kommentárban jelezték, hogy céláremelés érkezett az OTP-re és a Mol-ra. A lengyel mBanku az OTP célárfolyamát 16 723 forintról 17 936 forintra, a Mol célárfolyamát 4048 forintról 4563 forintra emelte, az ajánlás mindkét részvény esetében változatlanul vétel. Felidézték azt is, hogy lezárult a Mol szlovéniai akvizíciója; a társaság közölte, hogy megtörtént az OMV Slovenija felvásárlásának zárása, a tranzakció értéke 311 millió euró volt, a részvények 92,25 százaléka került a Molhoz.

A vezető részvények közül:

  • A Mol árfolyama 0,54 százalékkal emelkedett a héten, pénteken a részvény 3304 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,89 milliárd forint volt.
  • Az OTP árfolyama 2,72 százalékkal csökkent, pénteken a papír 11 800 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 18,77 milliárd forintot.
  • A Richter 1,43 százalékkal gyengült, a héten a részvény 4,4 milliárd forintos forgalmat ért el, a hét utolsó kereskedési napján 8300 forinton zárt.
  • A héten a legnagyobb mértékben, 2,22 százalékkal a Magyar Telekom erősödött, a papír 413,5 forinton zárt pénteken 548,5 millió forintos heti forgalom mellett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3597,45 ponton zárt a héten, ami 22,53 ponttal, 0,62 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.