Autonóm tehergépjárművek fejlesztésébe kezd a Continental és az Aurora

Autonóm tehergépjárművek fejlesztésébe kezd a Continental és az Aurora

A német autóipari vállalat az iparágban elsőként teszi elérhetővé a megtett távolságon alapuló hardver mint szolgáltatás üzleti modelljét, amely a tervek szerint 2027-ben kerül bevezetésre az Amerikai Egyesült Államokban.

A Continental és az Aurora Innovation technológiai vállalatok együttműködést kötöttek, hogy bevezessék az Aurora integrált hardver és szoftver rendszerének, az Aurora Drivernek első üzleti szempontból skálázható generációját, amely egyben az amerikai cég zászlóshajó terméke is. A két vállalat közösen tervezi, fejleszti, teszteli, szállítja és működteti azt a teherszállítási ágazatban alkalmazható autonóm megoldást, amely várhatóan az Egyesült Államokban kerül először piacra.

Az együttműködés során a német technológiai vállalat a meglévő rendszerfejlesztési tapasztalatára alapozza az autonóm vezetéshez szükséges teljes hardverkészlet és egy biztonsági tartalékrendszer szállítását. Amennyiben az elsődleges autonóm rendszer bármilyen okból meghibásodik, a tartalékrendszer veszi át a jármű felett az irányítást, lehetővé téve a sofőr nélküli teherautó biztonságos megállását. A Continental gondoskodik az Aurora Driver autonóm hardverkészlet előállításától egészen az életciklus végén történő leszerelésig. A gyártási folyamat a tervek szerint 2027-ben kezdődik, melyet az Aurora Horizon, az Aurora előfizetéses teherszállítási szolgáltatásának 2024-es bevezetése előz meg.

Vezető technológiai szakértelmünket demonstrálja, hogy a Continental felel az Aurora autonóm vezetési megoldásának fejlesztéséért, gyártásáért és bevezetéséért, valamint tartalékrendszerének kialakításáért. A partneri együttműködés során a rendszerfejlesztésekben rejlő tapasztalatunkat kiaknázva haladunk előre közös célunk felé. Az első kereskedelmileg skálázható önvezető teherszállítási szolgáltatás megalkotásával jelentős lépést teszünk az autonóm mobilitás felé – nyilatkozta Nikolai Setzer, a Continental vezérigazgatója.

Az autonóm teherszállítási megoldások nemcsak enyhíteni tudják a világszerte tapasztalható túlterheltséget az ellátási láncokban, hanem megfelelnek az egyre növekvő kereslet igényeinek is. Az önvezető teherautók éjjel-nappal közlekednének, így például egy rakomány Dallasból Los Angeles-be (ami a Berlin és Madrid közötti távolságnak felel meg) alig 24 órán belül megérkeznek.

Az üzemanyag-fogyasztás akár tíz százalékkal is csökkenhet, a szállítási idő pedig akár harmadára is rövidülhet egy ember által vezetett járműhöz képest.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján évente több mint 1,35 millió ember hal meg világszerte az utakon, az autonóm járművek pedig kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy emberek milliói számára tegyék biztonságosabbá az utazást és az áruszállítást.

Az Aurora-val kötött partnerségben a Continental autonóm mobilitás üzletága vesz részt. A két vállalat együttműködése skálázható megoldást nyújtja a jövőben az Aurora járműgyártó partnerei számára. A német vállalat termékeit várhatóan a texasi New Braunfelsben található, újonnan épített gyárban állítják elő és szerelik össze, a vállalat globális hálózatában található további egységek mellett.

Mindössze 5 hónappal azután, hogy az egyik vezető mesterséges intelligencia alapú chip-gyártóval, az Ambarella-val megkezdtük az együttműködést, most a teherszállítási üzletágban működő Aurora-val, egy neves önvezető technológiai vállalattal indítjuk el a közös munkát. Ez egy rendkívül izgalmas időszak! Nem csupán külföldi központjainkban, de számunkra, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központjában is. Az L2+ önvezető rendszerek tervezésében szerzett eredményeinkre alapozva mérnökeinknek lehetőség��k lesz jelentős mértékben hozzájárulni az autonóm technológiák fejlesztéséhez, a prototípustól egészen a mobilitást alapjaiban megváltoztató termékig. Szerepük lehet az L4 önvezető rendszerek kereskedelmi forgalomba hozatalában, és együttműködhetnek a világ legkiválóbb AI-szakértőivel – osztotta meg gondolatait a bejelentés kapcsán Lóránd Balázs, a Continental autonóm mobilitás üzleti területének magyarországi vezetője.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.