Vasárnap bárki letekerheti a Tour de Hongrie útvonalát

Vasárnap bárki letekerheti a Tour de Hongrie útvonalát

Hétvégén ismét Budapestre érkezik a Tour de Hongrie mezőnye. A magyar kerékpáros körverseny május 10-én indult Szentgotthárdon, a versenyzők pedig május 14-én érnek majd célba a magyar fővárosban.

A magyar főváros a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny leggyakoribb házigazdájának számít. Budapest már 77 alkalommal adott otthont egy-egy rajtnak vagy befutónak. A kerékpárverseny legelső rajtja is innen indult 1925-ben, majd egészen az 1960-as évekig minden alkalommal, 2006-ig pedig (négy év kivételével) minden évben itt ért célba a Hongrie.

Az idei kiírásban ráadásul nem csupán a versenyzőknek lesz lehetőségük a budapesti táv megtételére. Május 14-én vasárnap, 9 órától bárki végig bringázhat a verseny útvonalán, ami a Császár-Komjádi Sportuszoda elől indul. A táv egy kör, ami 9,5 kilométer. A résztvevőknek lehetőségük lesz a felújítás alatt álló Lánchídon is átkelni kerékpárjukkal. A részvétel ingyenes, és regisztrációhoz sem kötött. Általános információk és a túra részletes útvonala a TdH honlapján olvasható.

A BKK közleménye alapján a közös tekerésen túl a Mol Bubi sátrát is érdemes felkeresni a Jane Haining rakparton, ahol a közlekedési vállalat munkatársai színes programokkal várják az érdeklődőket. A látogatók 10:00 és 16:00 között kipróbálhatják magukat kerékpáros ügyességi versenyen és KRESZ-pályán, továbbá lesz kvízjáték, szerencsekerék, és a legkisebbek is találhatnak maguknak elfoglaltságot.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.