Egyetemisták bevonásával épít hidrogénhajtású repülőt a KLM

Egyetemisták bevonásával épít hidrogénhajtású repülőt a KLM

Partnerségi megállapodást kötött a Delfti Műszaki Egyetem hallgatói csoportjával a KLM. A légitársaság és az AeroDelft elnevezésű hallgatói csapat kétüléses, hidrogén meghajtású repülőgépet tervez az együttműködés keretében.

Nem mindennapi együttműködési megállapodást kötött a holland királyi légitársaság és a Delfti Egyetem. A Project Phoneix részét képezi a kétüléses repülőgép megalkotása mellett az üzemeltetés feltételinek tanulmányozása is, vagyis a repülőgép mellett a hatósági engedélyeztetés és az infrastruktúra vizsgálata is. A már fejlesztés alatt lévő műszaki megoldások véglegessé válásáig még több kihívásra is választ kell találni, ilyen például a folyékony hidrogén tárolása és szállítása.

Az együttműködés keretében a KLM és az egyetemi hallgatók arra is keresik a választ, hogy a folyékony hidrogén milyen formában és feltételek mellett hasznosítható a légi közlekedésben.

Ennek első lépésként elkészítettek egy prototípus drónt, és ezt követően kerülhet sor a hidrogénnel és üzemanyagcellás technológiával hajtott, elektromotorral rendelkező, kétüléses gép megépítése. A drón a közelmúltban már végrehajtotta első felszállását, ennek során a távoli irányítást és az üzemanyag-felhasználást is vizsgálták. A kétüléses repülőgép jövőre gáz halmazállapotú hidrogénnel, egy évvel később pedig folyékony hidrogénnel kísérelheti meg a felszállást.

A KLM és az AeroDelft csapata is úgy látja, hogy a légi utazás az emberek és a különböző ágazatok számára alapvető fontosságú szolgáltatás, de az iparág innovációra szorul. A csoportot 50 egytemi hallgató alkotja, akik a Delfti Műszaki Egyetemen tanulnak, céljuk, hogy a hidrogént, mint alternatív üzemanyagot népszerűsítsék.

A fiatal generáció tudása és megoldásai mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy nem mindennapi problémára nem mindennapi megoldás szülessen. Az AeroDelft lelkesedése és rengeteg munkája ehhez rendkívüli mértékben járul hozzá – nyilatkozta az együttműködés kapcsán Barry ter Voet, a KLM ügyvezető alelnöke.

Wouter van der Linden, az AeroDelft csapatmenedzsere amellett, hogy örömét fejezte ki a KLM csatlakozása kapcsán, azt hangsúlyozta, hogy együtt új, innovatív megoldásokon tudnak majd dolgozni és emellett a jövő mérnökeinek képzését is biztosítják.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.