Vas Kata Blanka 4. lett a Vuelta Femenina második szakaszán

Az SD Worx 21 éves magyar kerékpárosa egy mezőnyhajrával záruló szakaszon végzett nagyon előkelő helyen.

A negyedik helyen végzet a Vuelta Femenina (a Vuelta a Espana női versenye) második szakaszán Vas Kata Blanka. Az Orihuela és Pilar de la Horadada közötti, 105,8 kilométeres, kisebb emelkedőkkel tarkított etap végén a mezőny együtt érkezett meg a célhoz.

A hajrában az első számú magyar női bringás végig jól helyezkedett, végül a győztes holland Charlotte Koollal azonos idővel az előkelő negyedik helyen szelte át a célvonalat. Összetettben a szakaszt a második helyen záró holland Marianne Vos vette át a vezetést.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.