Rendhagyó felkészülés után kezdte el az országúti szezont Vas Blanka

Rendhagyó felkészülés után kezdte el az országúti szezont Vas Blanka

A Vuelta Femenina rajtjával megkezdődött az országi szezon a jelenlegi legismertebb magyar női kerékpáros számára. Vas Kata Blanka többnapos versenyek mellett hegyikerékpárban is indul idén.

A hosszú és fárasztó szezont követően, a február eleji cyclocross világbajnokságot követően a Vuelta Femenina (a Vuelta a Espana női változata) versenyében szurkolhatunk újra az első számú magyar női kerékpárosunknak. Vas Blanka, aki csapata, a Team SD Worx orvosával egyeztetve a terepkerékpáros szezon után három hét pihenőt kapott, majd hosszú alapozást végzett, a Vuelta rajtja előtt adott interjút az Eurosportnak.

Vas Blanka elmondta, hogy másfél hetet töltött kerékpár nélkül, a pihenő alatt síeléssel és snowboardozással kapcsolódott ki. Ezt egy tenerifei két hetes edzőtábor, majd itthoni készülés követte, ezt követően utazott Gironába. A felkészülés részeként beugróként elindult az egynapos Brabantse Pijl versenyen, ahol segítőként kapott szerepet. A gironai edzőtáborozás után érkezett Torreviejába, ahonnan hétfőn elrajtolt a Vuelte Femenina.

Igazából ez a kihagyás egyáltalán nem számít hosszúnak. Csak egy normális holtszezon volt egy normális felkészüléssel, amire szükségem is volt a cyclocross-szezon után. Ha úgy nézzük, egy átlagos országúti versenyzőnek a felkészülése még ennél is hosszabb. A cross-szezon után a csapatorvosommal egyeztettem, és ő javasolta, hogy jó lenne most már egy olyan periódus, amit alacsony zónákban végigedzek, hogy jó alapokat építsek fel a szezonra. Ez a télen teljesen elmaradt. Nem lehet egész évben a maximumon teljesíteni, néha kicsit lazábbra kell venni az edzéseket – nyilatkozta a 21 éves magyar bajnok bringás.

Blanka elmondta, hogy a holland csapatban fokozatosan, lépésről lépésre építgetik a fiatal versenyzőket. Bár ez kívülről nem mindig látszik, de az SD Worx-ön belül másképp nézik a dolgokat, és a versenyzők fejlődését.

Itt elégedett velem mindenki, otthon meg úgy látom, hogy nem – emelte ki Vas Blanka. Hozzátette, hogy a mostani szezonra az a célja, hogy a korábbinál többször legyen ott a versenyek végjátékaiban és fejlődjön az országúti versenyzésben. Elmondta azt is, hogy a verseny közbeni táplálkozás nem mindig sikerül jól neki, ebben is fejlődni szeretne.

A Vuelta hétfőn a csapatidőfutammal kezdődött, ahol az SD Worx 14 másodperces hátránnyal az ötödik helyen járt, a szakasz a Jumbo-Visma nyerte.

Vas Kata Blanka idei versenyprogramja kapcsán az Eurosport kiemelte, hogy a Vuelta után a baszk körön és a burgosi körversenyen szurkolhatunk a magyar bajnoki trikóban tekerő versenyzőnek. A párizsi olimpiára való kijutás érdekében mountain bike is szerepel Blanka programjában. A Tokióban hegyikerékpárban negyedik helyezést elérő versenyző többek között Nagykanizsán megrendezendő magyar bajnokságon és a világbajnokság U23-as versenyében is megméretné magát.

A tartós hőség megterheli a szervezetet, különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők. A legmagasabb szintű hőségriasztást július 18-ig hosszabbította meg az NNGYK és a Katasztrófavédelem.

Az angol labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban szerzett góllal hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a holland csapatot a németországi Európa-bajnokság Dortmundban játszott szerdai elődöntőjében. Kifejezetten nagy iramban kezdődött a mérkőzés, a várakozásoknak megfelelően valamelyest a hollandok voltak aktívabbak. Ugyan nagy helyzet nem volt a meccs elején, az Oranje mégis vezetést szerzett Simons egyéni villanásának köszönhetően, ugyanis labdaszerzése után egy pontos lövéssel maga is fejezte be az akciót. Hátrányban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak az angolok, akik 11-esből hamar egy...