Nőtt, de fenntartható maradt a GazMag ökológiai lábnyoma

Nőtt, de fenntartható maradt a GazMag ökológiai lábnyoma

Az elmúlt évek hagyományait folytatva ismét kiszámoltunk szerkesztőségünk ökológiai lábnyomát. Mint minden évben, ezúttal is a Föld Napján publikáljuk a 2022-re vonatkozó eredményeket.

A GazMag már a megalapítása óta rendszeresen foglalkozik a fenntarthatóság témakörével. Ezt nem csupán cikkek formájában tesszük meg, hanem saját tevékenységünket is folyamatosan monitorozzuk. Először 2012-ben merült fel annak az ötlete, hogy megmérjük saját környezettudatosságunkat, azaz kiszámítsuk ökológiai lábnyomunkat. 2015-ben indítottuk el azt a hagyományt, hogy évről évre a Föld Napján, vagyis április 22-én publikáljuk az előző éves eredményeinket.

De mi is az ökológiai lábnyom? Az ökolábnyom egy olyan mutatószám, ami kifejezi azt, hogy adott technikai hatékonyság mellett mekkora igényt támasztunk bolygónk természeti erőforrásaival szemben annak érdekében, hogy megszokott fogyasztásunkat biztosítani tudjuk. Az ökológiai lábnyom mértékegysége a globális hektár, mely meghatározható a Föld összes biológiailag produktív hektárjának átlagos értékeként. A mutató mikro- és makroszintű mérőszámként is használható, hiszen kiszámítható országokra, régiókra, városokra, háztartásokra, személyekre, vállalkozásokra, vagy akár termékekre is.

Szerkesztőségünk célkitűzései között szerepel az, hogy működésünk az egy főre vonatkoztatott határérték (biológiai kapacitás) alatt maradjon. Ez az érték jelenleg nagyjából 1,7 globális hektár/fő, vagyis ha a bolygón élő valamennyi ember ökológiai lábnyoma legfeljebb ekkora lenne, az azt jelentené, hogy megfelelően gazdálkodtunk a természeti erőforrásainkkal.

Az azonban nem jelenthet meglepetést, hogy ettől jelenleg messze vagyunk, az emberiség olyan mértékben éli fel az erőforrásait, hogy azok megújulásához majdnem két Földre lenne szükség. Ezt jól mutatja, hogy az éves biológiai kapacitás kimerítésének dátuma, vagyis a túllövés napja évről évre korábban következik be.

Habár a GazMag szerkesztőségének eddig minden egyes évben sikerült a fenntarthatósági küszöb alatt maradnia, azt fontos leszögezni, hogy ökológiai lábnyomunk kiszámításakor a szerkesztőségi tagok munkavégzéséhez kapcsolódó tevékenységeit vettük csak figyelembe. Kollégáink munkavégzését és magánéletét együttesen tartalmazó egyéni ökológiai lábnyoma ettől gyakran eltérhet.

Forrás: GazMag

Az ábrán a GazMag ökológiai lábnyomának évenkénti változása szerepel. A mutatóból részben nyomon követhető a szervezet eddigi életpályája is. Miközben 2011-ben még egy pár fős, többnyire helyi témákkal foglalkozó kis szerkesztőség voltunk, az évek során létszámban és témáinkban is sikerült bővülni (és természetesen további fejlődési, bővítési terveink is vannak), emiatt a mutatóban is megfigyelhető egy enyhe növekedő ütem.

Ugyanakkor kirajzolódik a koronavírus-járvány időszaka is, amikor eseményekre járni, terepre utazni, közösségbe menni nem nagyon volt lehetőség, és az ökológiai lábnyomnak az erre vonatkozó lába alacsony számokat produkált, így a teljes mutató is csökkent.

A 2022-es év lényegében már egy pandémia-mentes szerkesztőségi működést tett lehetővé, így a görbe is visszatért a járvány előtti szint közelébe.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is készítettünk több prognózist is. A piros vonal azt az előrejelzést mutatja, mely szerint a növekvő tendencia az eddigi ütemben folytatódik, és ökológiai lábnyomunk közelíti a biológiai kapacitás szintjét. Ezzel szemben a zöld vonal egy optimistább forgatókönyvet vetít előre, ami azzal számol, hogy stabilizálni tudjuk fogyasztási szintünket, és a korábbinál kicsivel magasabb, de továbbra sem fenntarthatatlan szinten fog állandósulni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.