Kiderült mire figyel idén árgus szemekkel a NAV

Kiderült mire figyel idén árgus szemekkel a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az éves ellenőrzési tervében rögzíti azokat a területeket, amelyeket kiemelten fog vizsgálni az adott évben. A 2023-as terv számos megszokott területet tartalmaz, de több újdonság is górcső alá kerül.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2023-ban is folytatja az adatvagyonán alapuló kockázatelemzést, aminek eredményeként célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat. A hazai adatvagyon mellett az adóhatóság nemzetközi platformokról beszerzett adatokat is felhasznál, ilyenekhez például automatikus információcsere keretében jut hozzá.

Fontos tudni azt is, hogy ha a hatóság jogsértést észlel, egyre rövidebb reakcióidővel teszi meg a bevételek biztosítása érdekében a szükséges lépéseket.

A nagy élőmunka igényű tevékenységet végzők – így például az építőipari és filmipari szereplők – id��n is számíthatnak a NAV-tól érkező megkeresésekre.

Az adóhatóság korábbi tapasztalatai szerint ugyanis a terület évek óta adókijátszással fertőzött, ahol bizonyos szereplők gyakran szövevényes alvállalkozói láncolatok felépítésével kerülik el az adófizetést. Hasonlóan kockázatos csoportnak tartja az adóhatóság az őrző-védő, épületüzemeltető és takarító cégeket is. A szektorral érintett szereplőknek emiatt érdemes fokozott körültekintéssel folytatni a partnerek ellenőrzését.

Szintén nem dőlhetnek hátra az élelmiszeripari, mezőgazdasági árukat forgalmazók, ugyanis

az adóhatóság a szektorban kiemelten vizsgálja az árstopos élelmiszerekkel kapcsolatos visszaéléseket.

Az élelmiszeripar mellett a fókuszban maradtak az informatikai termékekkel kereskedők, illetve az e-kereskedelem résztvevő is. Érdekesség, hogy az e-kereskedelemmel kapcsolatos ellenőrzések szinte majdnem mind adómegállapítással végződnek az adóhatóság adatai alapján.

A gépjárműkereskedők és a szervizek is évek óta állandó szereplői az adóhatóság ellenőrzési tervének. A közelmúlt időszak gyakorlatát folytatva azonban az autóipari szektor további szereplői is készülhetnek a transzferár szempontú ellenőrzésekre.

Fokozott ellenőrzésre számíthat idén a médiaszektor is. Az adóhatóság a médiaszolgáltatással és a filmgyártással foglalkozó adózókat ezért jelentős eséllyel választhatja vizsgálatra. Ezen kívül a kapcsolódó szolgáltatásokat ellátó – például reklám vagy marketing tevékenységgel foglalkozó – adózók is az adóhatóság látókörébe kerülhetnek.

A nemzetközi vállalatcsoportok idén sem lehetnek nyugodtak, ugyanis az adóhatóság több olyan területet is azonosított, amely alapján ellenőrzés alá vonhatja őket. Így például az adóhatóság idén kiemelten fogja ellenőrizni azokat a gyártócégeket, amelyek veszteségesen vagy alacsony nyereséggel működnek. Esetükben a transzferár szabályok betartását kérhetik számon. A cégcsoporton belül pénzügyi ügyletek vizsgálatára szintén fel kell készülnie az érintett cégeknek. Továbbá, a NAV fokozott érdeklődésére számíthatnak a cégcsoport azon tagjai, akik csoportos társasági adóalanyiságot választottak.

Az adókedvezményeket igénybe vevő adózókat sem érheti meglepetésként az adóhatóság megkeresésére. Például az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás, felújítás adókedvezményével vagy a fejlesztési adókedvezménnyel élő adózók ellenőrzése is a hatósági tervek középpontjában lesznek idén.

Az adóhatóság néhány olyan termékkört is megjelölt, amellyel foglalkozó adózókat kifejezetten ellenőrizni tervez. Ellenőrzésre számíthatnak például az étrend-kiegészítőket, immunerősítőket, tüzelőanyagot, fűtőberendezéseket, légkondicionálókat értékesítő adózók.

Az importőrök szintén számíthatnak a hatóság vizsgálódására, hiszen a vámhatóság különösen távol-keleti termékek forgalmát, a vámérték helyességét és az áruosztályozást megalapozottságát vizsgálhatja.

Újdonság, hogy az adóhatóság idén beemelte az ellenőrzési tervébe az önálló bírósági végrehajtókat és az ügyvédeket, jogi szolgáltatásokat nyújtó adózókat is.

A jelenlegi trendek alapján az adóhatóság nagyobb eséllyel indít jogkövetési vizsgálatot, mint adóellenőrzést. Fontos különbség, hogy jogkövetési vizsgálat esetén az adóhatóság nem állapíthat meg adóhiányt és szankciókat is csak korlátok között alkalmazhat. Azonban a jogkövetési vizsgálatot is szoros figyelemmel kell követni, mert az adóhatóság átfordíthatja az eljárást adóellenőrzéssé, amely során például egy korábbi, nem kellően átgondolt nyilatkozatot már nehezebb vitássá tenni – emelte ki a legfontosabb tudnivalókat Ramocsa Dávid, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adóperes ügyvédje.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.