Rendhagyó bringás osztálykirándulásokra lehet pályázni

Rendhagyó bringás osztálykirándulásokra lehet pályázni

A kerékpáros vándortáborok sikerén felbuzdulva idén először háromnapos kerékpáros osztálykirándulásokat is meghirdetett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség. A tavaszi turnusokra március 31-ig lehet jelentkezni.

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) 2018-ban hívta életre a nyári szünetekben megvalósuló Bringás Vándor programot, amely azóta is nagy népszerűségnek örvend. 2022-ben 13 útvonalon csaknem ötezer fő vett részt a 7 napos kerékpáros túrákon, melyek ideje alatt a résztvevők a sportot a szórakozással ötvözve látogatják végig az adott terület nevezetességeit, valamint még jobban megismerkednek a régió kincseivel.

A trendszerűen növekvő érdeklődés miatt a szervezők idén úgy döntöttek, hogy a tanév közben is egyedülálló lehetőséget biztosítanak a gyermekek és a pedagógusok számára, és bringás osztálykirándulásokat hirdetnek meg.

A diákok a programon nem a legfelkapottabb helyekre látogatnak el Magyarországon, hanem rejtett kincsek nyomába erednek. Az osztálykirándulások manapság normál esetben arról szólnak, hogy a gyerekek a nap nagy részében egy buszban ülnek, el sem fáradnak. Erre nyújtanak alternatívát a kerékpáros kirándulások – ismertette Pénzes Erzsébet, a MAKETUSZ elnöke.

Hozzátette, hogy a háromnapos osztálykirándulás érkező és távozó napján különböző színes kulturális, ismeretterjesztő- vagy sport programokon lehet részt venni, a köztes napon pedig egy egynapos, igénytől függően 30-60 kilométeres, kerékpártúrán vesznek részt a diákok. Útközben lehetőség van látnivalók megtekintésére, programok igénybevételére, fürdésre, pihenésre. Táboraik tudatosan „zöld” táborok, ahol nagy figyelmet fordítanak arra, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomuk.

Telek Hanna, a MAKETUSZ kerékpáros osztálykirándulás projektjének vezetője kiemelte, hogy országszerte hét helyszínen hirdették meg a hiánypótló programot, az útvonalak a Zemplént, Palócföldet, a Vértest, Festeticsek földjét, az Alpokalja-Fertő-tájt, a Cserehátat és a Velencei-tavak ölelik fel.

Osztálykirándulások mindenhol vannak, az pedig választás kérdése, hogy milyen tartalommal töltjük meg azokat. Mi hiszünk benne, hogy egy jó osztálykirándulásnak szerves részét képezi a mozgás, a kapcsolatrendszerünknek köszönhetően pedig egy olyan programot sikerült életre hívnunk, mely költséghatékony és a legtöbb gyermek családja számára elérhető áron van – foglalta össze a szakember.

Az osztálykirándulások részvételi díja helyszínenként változó, de egyaránt tartalmazza a szállást 2 éjszakára, a teljes ellátást, a kerékpár és sisakhasználatot, a túrakísérőt és a baleset- és felelősségbiztosítást a résztvevők számára. Csoportonként – függetlenül a résztvevők létszámától – 1 táborvezetőnek nem kell részvételi díjat fizetnie.

A tavaszi félévben elérhető osztálykirándulásokra a bringasvandor.hu oldalon az osztálykirándulások menüpont alatt lehet jelentkezni.

November utolsó szombatján különleges fogadtatásban volt részük a Keleti pályaudvarra érkezőknek, a MÁV ugyanis felvonultatta a 75 éve működő Utasellátó eddigi történetének valamennyi étkező- és büfékocsiját. Az érdeklődők bejárhatták és lefotózhatták a járműveket, és vásárolhatta is az étlapokról.

Az október záróértékéhez viszonyítva jelentős eredményeket mutatott a BUX. A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 57 878,43 ponton fejezte be a hónapot, ami 3,3 százalékos erősödés az előző hónaphoz képest. A november a csengetések terén is aktív volt a pesti parketten.

Az olimpiai ezüstérmes sportembert négy évre választották a Magyar Öttusa Szövetség elnökévé. Balogh Gábor viharos időszakban veszi át a kormányrudat, ugyanis a sportág az átalakulás kellős közepén van.