A magyar cégek fele energiatudatosnak tartja magát

A magyar cégek fele energiatudatosnak tartja magát

A globális energiaválság magyar vállalatokra gyakorolt hatásait vizsgálta legutóbbi kutatásában a Makronóm Intézet. A felmérésben részt vevő cégek 43 százalékát súlyosan érinti a válság, azonban tevékenysége befejezését egyik megkérdezett sem tervezi.

A gáz ára a megkérdezett cégek csaknem fele esetében legalább a háromszorosára emelkedett, és az áramár esetén is hasonló értékekről számoltak be a vállalkozások a Makronóm Intézet vállalati felmérése alapján. A kutatás fontos megállapítása, hogy a vállalkozások többnyire a működési költségeik lefaragásával és energiahatékonysági beruházások megvalósításával próbálnak megküzdeni az emelkedő energiaárakkal, leépítésekben, illetve tevékenységük végleges befejezésében nem gondolkodnak.

A felmérés eredményei szerint a cégek mintegy fele legalább egy éves időtartamra szóló, jellemzően fix árazású gáz- és áramszerződéssel rendelkezik. Gáz esetében a vállalkozások 45 százalékának van legalább egy éves szerződése, míg a villamosenergia esetében 57 százalékuk rendelkezik ilyen konstrukcióval, mindkét esetben főként fix áron.

Azok a cégek, amelyek még meglévő szerződéseik érvényessége miatt nem kötöttek újat, várhatóan a következő hónapokban szembesülnek majd a drasztikusan megemelkedett energiaárakkal. Emiatt 2023-ban is fontos szerepet kaphat az energiaintenzív ágazatokban tevékenykedő magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások támogatási programja.

Tervben van az energiahatékonyság javítása

A jelentős volumenű már teljesült, illetve tervezett energetikai beruházások – többek között a napelem-, és hőszivattyú-telepítések – miatt a következő időszakban energiahatékonysági javulás várható a vállalkozásoknál, ez pedig mérsékelheti a gáz- és áramfogyasztási igényt.

A vállalkozások elsődleges megújuló energiaforrása a napenergia. A felmérésben részt vevő cégek 53 százaléka rendelkezik megújuló energiaforrással, amely jellemzően napenergiát jelent, ugyanakkor a megújuló energiát hasznosító vállalkozások több mint fele a teljes energiafogyasztásuk kevesebb mint 25 százalékát tudja csak ilyen módon biztosítani.

A vállalkozások már teljesült energiahatékonysági beruházásai között a legnépszerűbb az energiatakarékos izzócsere, az energiahatékony eszközvásárlás, a szigetelés és a napelemrendszer telepítése voltak. A már befejezett ilyen típusú beruházások értéke cégenként meghaladja a 10 millió forintot, de általában így sem érte el az adott vállalkozás éves beruházási ráfordításának ötödét.

Az önerőből végzett beruházások mellett népszerűnek számítanak a vissza nem térítendő források is az energetikai beruházások területén, miközben a támogatott hitelek elérhetőségével és a kamatfeltételek kedvező alakulásával kapcsolatban jóval szkeptikusabbak a vállalkozások, hiszen csupán 13 százalék jelölte meg ezt a potenciális finanszírozási forrást.

A hazai cégek fele energiatudatosnak vallja magát

A Makronóm Intézet kutatása az energiaválságra adott reakciók mellett kitért a magyarországi vállalkozások környezeti fenntarthatósági szempontból történő értékelésére is.

A felmérés eredményeiből kitűnik, hogy a vállalkozások fele energiatudatosnak tartja magát és tevékenységét. Majdnem kétharmaduk (63 százalék) készít belső jelentést az energiafogyasztásról, ugyanakkor mindössze 14 százalékuk rendelkezik fenntarthatósági cselekvési tervvel.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.