Évente csaknem fél tonna hulladékot termelnek fejenként Szlovákiában

Évente csaknem fél tonna hulladékot termelnek fejenként Szlovákiában

Szlovákia lakossága összesen 2,7 millió tonna háztartási hulladékot termelt 2021-ben, de az újrahasznosítás terén sem rózsás a helyzet északi szomszédunknál.

Szlovákia polgárai tavaly 2,7 millió tonna háztartási hulladékot termeltek. Egy ember átlagban 497 kilogramm szemetet dobott ki, ami napi 1,4 kilogramm hulladékot jelent – derült ki a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

Szlovákiában a megtermelt hulladék mennyisége rendkívüli gyorsasággal növekszik, csak az elmúlt tíz évben a felével nőtt az összmennyiség – emelte ki Eva Sadovská, a WOOD & Company elemzője.

A szakértő hozzátette, hogy a háztartási hulladék körülbelül 41 százaléka a lerakókon végzi, ami ökológiai szempontból a legrosszabb módja a hulladék kezelésének. Miközben a fejlett európai gazdaságok már ma karbonsemleges hulladékgazdálkodást valósítanak meg, Szlovákia Romániával, Máltával, Görögországgal és Ciprussal együtt továbbra is nagyhatalomnak számít a hulladéklerakásban.

Az újrahasznosítás mértéke az elemző szerint 49 százalékon van. A vegyes háztartási hulladék kilenc százalékát használják elektromos áram vagy hő termelésére.

Az Európai Unió statisztikai hivatala Eurostat adatai szerint Szlovákia 2020-ban a hetedik legkisebb hulladéktermelő volt. Akkor egy fő átlagban 433 kilogramm hulladékot termelt.

Ezen a képzeletbeli ranglétrán fokozatosan egyre feljebb kerülünk, és az elmúlt tíz évben azok közé az uniós országok közé került Szlovákia, amelyekben a leggyorsabb ütemben nő a háztartási hulladék mennyisége – foglalta össze meg Sadovská. Hozzátette, hogy ennek oka a növekvő fogyasztás, mert minden megvásárolt árucikk vagy szolgáltatás előbb-utóbb hulladékot termel.

Sadovská becslése szerint a hulladéktermelés mennyisége északi szomszédunknál továbbra is emelkedni fog, és 2035-ben legalább 580 kilogramm hulladék fog jutni egy főre. Ez összesen 3,12 millió tonna megtermelt hulladékot jelent a teljes lakosságra vetítve.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.