Az elmúlt hónapok katasztrofális áradásai Pakisztánban 33 millió embert, azaz minden hetedik lakost érintettek és több mint 1500 ember halálát okozták. Emellett az Egyesült Királyság méretű terület elöntése dollármilliárdos károkat eredményezett a mezőgazdaságban és az infrastruktúrában – hívta fel a figyelmet elemző cikkében a Másfélfok.
A szakportál írása kiemelte, hogy a szélsőséges időjárás Európát sem kíméli, ezen a nyáron ismét rekord hőség sújtotta a kontinenst – Nagy-Britanniában több mint 3000 fős többlethalálozást okoztak a hőhullámok, Portugáliában és Spanyolországban pedig több mint 1000 ember életét követelte a 46-47 Celsius-fokos forróság. A klímaváltozás fokozódásával pedig ezek a szélsőséges események egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, és az IPCC jelentése szerint még ha sikerülne is gyors ütemben csökkenteni a kibocsátásokat, a légkörben már jelen lévő üvegházhatású gázok és a jelenlegi kibocsátások miatt bizonyos klímaváltozásnak tulajdonítható károk és veszteségek már elkerülhetetlenek lesznek az elkövetkező évtizedekben.
Mindezekre összefoglalóan a „Veszteség és Kár” („Loss & Damage”) általános kifejezést használják az ENSZ klímatárgyalásain az éghajlatváltozás azon következményeire utalva, amelyekhez már nem lehetséges alkalmazkodni, vagy ha léteznek is lehetőségek, az országoknak nincs erőforrása erre, vagy nem tudnak hozzáférni azokhoz.
A károk olyan dolgokra utalnak, amelyeket meg lehet javítani, mint például a megrongálódott házak; a veszteségek pedig azokra, amelyek már soha nem hozhatók vissza, mint például az emberi életek.
Ráadásul épp azon alacsony erőforrásokkal rendelkező, a klímaváltozás hatásaival szemben sérülékenyebb fejlődő országok érintettek a leginkább, amelyek a legkevésbé járultak hozzá az éghajlatváltozás előidézéséhez. Ezért a károk és veszteségek témája – az igazságossági szempontok („climate justice”) alapján történő (vagy épp nem történő) cselekvés és finanszírozás – az ENSZ klímatárgyalások egyik kemény diója, ami régóta komoly konfliktusforrás a fejlett és fejlődő országok között.
2020-ban, az éghajlatváltozás által felerősített természeti katasztrófák összesen 210 milliárd dollár veszteséget eredményeztek, és ez az összeg a becslések szerint csak növekedni fog. Egy tanulmány szerint 2030-ra a fejlődő országoknak évente 290-580 milliárd dollárnyi fennmaradó kárral (alkalmazkodási intézkedésekkel sem kivédhető kárral) kell megbirkózniuk.
Ez az összeg 2040-re már évi 600-1000 milliárd dollárra, 2050-re pedig vélhetően 1100-1700 milliárd dollárra fog nőni az egyre drasztikusabb klímaváltozás miatt.
A tavalyi COP26 klímacsúcson közzétett jelentés szerint, ha a globális felmelegedés a jelen trendek szerint folytatódik, akkor a legszegényebb és legsérülékenyebb országoknak 2050-re GDP-jük egyötödét kitevő veszteségekkel és károkkal kell szembenézniük, és még a felmelegedés 1,5 fokos korlátozásával is a GDP-jük 13 százalékát emésztenék fel ezek.
A Másfélfok elemzése arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a károk és veszteségek ügye már a klímatárgyalások kezdete óta vita tárgyát képezi, a finanszírozásáról érdemi döntés nem született eddig.
A fejlett országok álláspontja szerint a veszteségek és károk enyhítését a meglévő forrásokból kellene ellátni, mint például az alkalmazkodási finanszírozás és a humanitárius segélyek, és nincs szükség egy új pénzügyi mechanizmus létrehozására. Ezzel azonban az a probléma, hogy egyrészt a megígért klímafinanszírozás (évi 100 milliárd dollár 2020-tól kezdve) sem lenne elég az alkalmazkodási szükségletekre, másrészt a fejlett országok még ezt az ígéretüket sem teljesítették.
Ezért a 2021-es COP26 klímatárgyalásokon a legnagyobb – nagyrészt fejlődő országokból álló – tárgyaló csoport, amely a világ minden hét lakosa közül hatot képvisel, felszólította a fejlett országokat, hogy kötelezzék el magukat a veszteségek és károk fedezésére. Ez a felhívás azonban továbbra is a nagy gazdaságok, például az USA és az EU ellenállásába ütközött.
Az azonban előrelépésnek számít, hogy néhány fejlett ország – köztük Kanada, Dánia, Németország, Új-Zéland, Skócia és a belga Vallónia tartomány – jelezte, hogy támogatja a veszteségek és károk finanszírozását.
Skócia és Vallónia nagyjából 3 millió dollárt ígért a COP26 során, majd őket követően Dánia 13 millió dollárt ajánlott fel erre a célra. Az október eleji előtárgyalásokon már az EU is bemutatta, miként támogatná a klímaváltozás áldozatait.
Mivel a jelenlegi finanszírozás messze van a jövőbeli károk becsült költségeihez képest, kutatók és civil társadalmi csoportok számos innovatív, új finanszírozási forrást javasoltak az elmúlt években. Javaslataik között szerepelnek például a fosszilis cégekre, a repülőjáratokra és a hajózási üzemanyagokra kivetett adók vagy illetékek, valamint egy világméretű szén-dioxid-árazási rendszer, amiből a jövedelmet a károk és veszteségek finanszírozásra lehetne fordítani.
A fosszilis tüzelőanyag-támogatások – amelyek a becslések szerint évente milliárdokba vagy akár ezermilliárdokba is kerülnek, attól függően, hogyan definiálják őket – átirányítása szintén felmerült. António Guterres ENSZ-főtitkár szerint az olaj- és gázipari vállalatok energiaválság alatti váratlan többletnyereségére kellene adót kivetni, aminek egy részét a károk és veszteségek kezelésére lehetne fordítani.
A ki, mit és hogyan kérdések továbbra is vita tárgyát képezik a károk és veszteségek finanszírozását illetően. Azonban a fejlődő országok, ahol ezek a károk és veszteségek egyre inkább egzisztenciális problémát jelenteknek, az évtizedes huzavona helyett döntést sürgetnek. A téma várhatóan központi kérdés lesz a COP27-en, az ENSZ klímatárgyalások következő fordulóján, amelyre november 6. és 18. között Egyiptomban, Sharm El Sheikhben kerül sor.
