A nehézségeket mindenki látja és tapasztalja a saját környezetében. Amikor nagy bankok egy pillanat alatt „eltűnnek”, akkor megérzi mindenki, hogy amit biztonságosnak hitt, nem mindig úgy van. Szakértők szerint ugyanakkor most az építkezés időszaka van, hogy a következő bull-run intervallumban a legjobb eredmények születhessenek. Ekkor történnek a nagybefektetők bevásárlásai, akik jellemzően olcsón vesznek és drágán adnak el.
Ha a kriptopiac esésére szűkítjük, akkor az a Terrával kezdődött. Egy matematikai/ programozási hibának köszönhetően a LUNA token t��lnyomtatása történt, ami hirtelen több ezerszeres inflálódást okozott. Ezt követte több hitelező platform, akik a likviditás hiánya miatt a túlzott tőke kiáramlását nem bírták el. Ez hasonlóképpen működik, mint egy banknál. A helyzet viszont továbbra sem javul. Amíg a gazdasági recessziók felé tartunk – háborúk, nyersanyaghiányok, menekültválság, betegségek – addig ezen tényezők a félelemet fokozzák és kisebb lesz befektetési hajlandóság, el tud uralkodni a pánik
– fejtette ki Kádár Dániel, a Hungarian Vizsla Inu szóvivője, aki szerint most nem fenyeget a 2008-as gazdasági összeomlás, amikor a hitelnek a hitelének a hitelét is hitellel fizették néhányan.
Hamarabb talpta állhat, mint a hagyományos tőzsdék
A kriptopiac extrém mozgékonysága miatt, illetve az egyre több piacon elismert szerepe miatt jóval hamarabb ki fog törni, mint a hagyományos tőzsdék.
Az elemző szerint az emberek egyre jobban értékelik a decentralizáltság fogalmát. Magukénak tudják a saját kriptójukat vagy pénzüket, hogy az ténylegesen a sajátjuk, ellentétben a bankban tároltakkal.
Az emelkedés egy csökkenés után elképzelhetetlennek tűnik, de a szokás az, hogy az előző csúcsnak az ötszörözése. Valójában még mindig egész csekély pénzeket képvisel a kriptotőzsde a hagyományos befektetésekhez képest, így akár százszorosok is elképzelhetőek a globális kriptopiacon. A negatív forgatókönyvnél is szerintem ez a realitás egy fontos különbséggel, az pedig az időtáv
– egészítette ki a Kádár Dániel.
A hosszútávú gondolkodás kifizetődő lehet
A kriptópiac, de a sima tőzsdék esetén is jellemző a tőkekiáramlás. Ilyenkor történnek a nagybefektetők bevásárlásai, akik jellemzően olcsón vesznek és drágán adnak el. A Hungarian Vizsla Inu alapítója szerint a magyar kriptovaluták nagy része jelenleg nem jól áll.
A valuták a decentralizáltság miatt még léteznek és létezni is fognak, csak elmarad a hozzátett érték és fejlesztés. Ezért igazi shitcoin-ná válnak. A Hungarian Vizsla Inu (HVI) is megszenvedte ezeket az óriási zuhanásokat, illetve ez extrém korán vásárlók sok tízezerszerezését. Már stabil pontként mondható, hogy a decentralizált és centralizált tőzsdéken is jóval magasabb a vásárlók aránya, mint az eladóké. Ilyenkor szoktak egy pozitívabb hangulat esetén ismét felfelé irányulni a grafikonok. Örülünk, hogy a bizalom a HVI ökoszisztéma felé adott. Azaz kimagaslóan stabilak a versenytársakhoz képest a HVI inkubációs programok és a VizsaswapToken is. A Vizslaswap tekintetében, pont az inflálódás elkerülése végett folyamatosan égetünk tokeneket, nemrég több mint 37 millió forint értékben és összesen már meghaladja a 185 millió forintot is az égetett tokenek mennyisége 2 hónap alatt. A decentralizált tőzsde saját tokenje például abszolút csúcsán van és a platformot is előszeretettel használják
– elemezte a magyarországi helyzetet Kádár Dániel.
A kriptoszakértő úgy gondolja, hogy 90 százalékban elfogytak az extrakorán vásárlók, és igencsak olcsón lehet már a HVI-hez hozzájutni. A hosszúságot a piac alakítja, lehet évek, de lehetnek akárcsak hónapok is, de aki hosszútávon gondolkozik, annak már az idő bebizonyította, hogy mindig növekedés várható.