Nem fékezte le a cégek innovációját a háború

Nem fékezte le a cégek innovációját a háború

Az ipari és a szolgáltató szektor élen jár az innovációban. A magyar vállalatok leginkább digitális innovációkra költenek, bár kissé visszafogták ilyen irányú kiadásaikat.

A K&H innovációs indexe időről időre megmutatja, hogy hol áll a magyar gazdaság az innovációs versenyben és a gazdaság főszereplői milyen fejleszt��sekkel készülnek a jövőre.

Digitális fejlesztésből nincs hiány

2022 első félévében a K&H innovációs index 30 pontra emelkedett az előző alkalommal mért 28 ponthoz képest. „A 2021 második félévi méréshez viszonyított 2 pontos növekedés elsősorban a már megvalósult és a digitális fejlesztéseknek köszönhető – ismertette Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

A digitális innováció alindex számottevően, 5 ponttal emelkedett. Az alindexek közül egyik értéke sem csökkent, vagyis a cégek továbbra is kiemelten fontos feladatként kezelik az innovációt – fűzte hozzá a szakember.

A felmérés szerint digitális fejlesztések elsősorban a vállalati háttérfolyamatok, valamint a logisztika terén valósultak meg, jellemzően a 300 millió és 1 milliárd forint közötti árbevételű közepes cégeknél, zömében a kereskedelemben.

Innovatív és környezetbarát megoldások kéz a kézben

A felmérésben résztvevő vállalatok harmada foglalkozott olyan beruházással, amely kedvezőbb környezeti hatással jár. A kelet-magyarországi cégek az átlagosnál jelentősen magasabb arányban számoltak be környezetbarát fejlesztésekről, és a régióban nőtt az ilyen tevékenységre szakosodott vállalkozások száma is.

Néhány aggasztó tendencia is megfigyelhető

A K&H innovációs indexben résztvevő vállalatoknál alacsony az innovatív termékekből vagy szolgáltatásokból származó árbevétel aránya és csökkent az új terméket vagy szolgáltatást bevezető vállalatok száma is. Csökkent azoknak a vállalatoknak a száma is, amelyek árbevételének több mint 20 százalékát teszik ki az innovatív termékek vagy szolgáltatások.

A vállalatok 16 százaléka nyert el kutatás-fejlesztési támogatást az elmúlt 2 évben – és nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek akár többször is hozzájutottak ilyen forrásokhoz.

Az orosz-ukrán konfliktus a megkérdezett vállalatok innovációs tevékenységének mindössze 27 százalékára fejtett ki kedvezőtlen hatást, 68 százalékuknál nem okozott ilyen problémát. A jövőre nézve azonban már pesszimistábbak a vállalatok: 37 százalékuk jelezte, hogy innovációs programjára kedvezőtlen hatást gyakorolhat a konfliktus.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.