Interaktív okostábla nyújt segítséget a túrázóknak az erdélyi Gyimesbükkön

Interaktív okostábla nyújt segítséget a túrázóknak az erdélyi Gyimesbükkön

Háromnyelvű információs tábla segíti a kirándulni vágyókat Erdély egyik legkeletibb településén.

Három nyelven (magyarul, románul és angolul) a helyi történelméről, fontos látnivalókról, emlékhelyekről és aktuális programokról nyújt információkat turistáknak és túrázóknak az erdélyi Gyimesbükkön elérhető okostábla – közölte szerdán a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

A tájékoztatás szerint a Gyimesbükk kontumáci Nagyboldogasszony anyatemploma körüli emlékhelyen kihelyezett gazdag képi és szöveges információval ellátott interaktív tábla a 2021-ben elindított, határon túli magyar emlékhelyek összegyűjtését és bemutatását célzó új projekt első állomásaként valósult meg.

A kísérleti rendszer célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát-medence magyar történelem szempontjából fontos emlékhelyeire, helyszíneire és történelmi személyiségeire.

A fejlesztés része annak az idén elindított, több éves programnak, amelyben a Miniszterelnökség háttérintézményeként működő NÖRI hazai és határon túli partnerek, valamint a Kárpát-medence látogatóközönsége segítségével kívánja összegyűjteni, regisztrálni és egy informatikai fejlesztésen keresztül bemutatni az összes magyar vonatkozású, határon túli emlékhelyet: történelmi sírokat, várakat, kastélyokat, templomokat, középületeket, parkokat, szobrokat, emlékházakat vagy emléktáblákat – áll a közleményben.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.