Nyárias időben és remek hangulatban népesítették be a rakpartot az EU Futás résztvevői

Nyárias időben és remek hangulatban népesítették be a rakpartot az EU Futás résztvevői

Két év szünet után május 8-án ismét megrendezésre került Budapesten a hagyományos EU Futás. A 18 év 18 kilométer név alatt zajló futóversenyen a résztvevők egyéniben és váltóban is megküzdhettek a távval és a nyárias idővel.

Magyarország 2004. május elsején – kilenc mások országgal együtt – csatlakozott az Európai Unióhoz. A tíz éves jubileum alkalmával rendezték meg először az EU Futást – akkor a kerek évforduló miatt 10 kilométert kellett futni. A hagyomány azóta folytatódott, egészen 2020-ig, amikor a koronavírus-járvány keresztülhúzta a számításokat, és rengeteg számos más rendezvényhez hasonlóan a budapesti Európa Nap, és vele együtt a futás is elmaradt. 2021-ben instant módon szervezték meg a 17 év 17 kilométer nevű sporteseményt, a résztvevőknek egy hét állt rendelkezésre, hogy egyénileg vagy párban, futva vagy túrázva megtegyék a 17 kilométert, és ezt valamilyen alkalmazás – például Strava – segítségével igazolják. E sorok írója pontosan ezt tette.

2022-ben azonban újfent benépesítették a Szabadság teret a futni vágyók, hogy a belvárosban és a rakparton kialakított 6 kilométeres lezárt pályán a három kört – egyénileg, párban (12 illetve 6 kilométer elosztásban), vagy épp trióban abszolválják.

Az impozáns befutóéremért mindenkinek meg kellett küzdenie, május második vasárnapján az időjárás a strandolókhoz kegyes volt, a futókhoz kevésbé, ugyanis nyári időben kellett a napsütötte rakparton szelni a kilométereket.

Szerencsénkre a szervezők gondoskodtak frissítésről, 3 kilométerenként vizet, izotóniás italt, szőlőcukrot és banánt is magához vehetett az, akinek szüksége volt rá. Az egyéni futók közül sokan minden alkalommal éltek a lehetőséggel. A hangulat remek volt, sokan nézték meg az út szélén az önmagukkal sokszor nagyot küzdő sportolókat. Személyes kedvencem a Margit sziget felől visszafelé futva a Margit-híd alatt szuper hangulatot teremtő dobos csapat volt, akik minden körben el tudták érni, hogy az ember – ha csak arra a szakaszra is – egy kicsit gyorsabban szedje a lábait.

Motivációt nemcsak ők biztosítottak, sokak számára az is erőt adott, hogy több ismert sportoló és közéleti személyiség is cipőt húzott arra a napra. A váltóban futók között az Ötpróba nagykövete, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kiss Gergely, valamit a többszörös olimpiai érmes úszó, a 2021-ben visszavonult Cseh László is a mezőnyben volt. Egyéniben az ismert toxikológus, Zacher Gábor is lefutotta a 18 kilométert. Minden célba érkezőnek egy egyedi, erre az alkalomra készített befutóérmet akasztottak a nyakába, és a medália mellett egy újabb élménnyel is gazdagabban mehettek haza az EU Futás résztvevői.

Remélhetőleg 2023-ban lesz lehetőség arra, hogy a csatlakozás 19 éves évfordulóján megrendezzék a 19 kilométeres futást.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.