Ilyen volt a Wolt első négy éve Magyarországon

Ilyen volt a Wolt első négy éve Magyarországon

Tíz fős kis csapattal indult el a Wolt magyarországi szolgáltatása, ma már a dolgozói létszám többszöröse ennek, a világoskék ruhás Wolt futár partnerek száma pedig több ezerre tehető.

Immár 23 hazai városban jelen vannak a futárok

A 2014-ben Helsinkiben alapított technológiai vállalat applikációjával forradalmasította az ételrendelési piacot. Mára 23 országban váltak az utak állandói szereplőivé a világoskék egyenruhás Wolt futár partnerek. Magyarországon Budapesten volt először elérhető a szolgáltatás az indulás évében, 2018-ban, egy évvel később Debrecen, Pécs és Győr is bekapcsolódott. Jelenleg 23 városban rendelhetünk a Wolt applikációjából, de a terjeszkedés még idén folytatódik – hamarosan újabb városok kerülnek fel a Wolt térképére.

Nemcsak ételt rendelhetünk, vásárolhatunk is

Míg kezdeteben még csak ételrendelésre szakosodott a Wolt, a pandémia alatt jelentkezett igényre reagálva egyre inkább nyitott a különböző kiskereskedelmi egységek felé is – 2021-re már ez került fókuszba. Egyre többféle üzlet, egyre több nagy márka vált elérhetővé a Wolton keresztül: lehet ma már Covid tesztet rendelni az Unipatika hálózatából, heti bevásárlást intézni az Auchannál, állateledelt venni a Fressnapfnál, lakberendezési tárgyat a Butlersnél, cipőket vagy táskákat választani a Van’s-nél, vagy épp könyvet a Líra könyvesboltnál. De a karácsonyi szezonban fenyőfát is találhattunk tavaly decemberben a Wolt kínálatában.

Ha egy üzlet beindult: elrajtolt a Wolt Market

2021 november végén megnyílt az első Wolt Market Budapesten, amely gyakorlatilag egy vásárlók nélküli bolt, ahonnan néhány kattintással 30 percen belül házhoz érkezik a bevásárlás.  A vásárlók 2500 féle árucikkből válogathatnak, és immár hat Wolt Market egység segít még jobban lefedni a fővárosi igényeket – de már nem kell sokat várni, hogy vidéken is kipróbálható legyen a vásárlásnak ez az egyszerű és kényelmes formája.

Amit mi kínálunk, az egy XXI. századi technológián alapuló digitális platform, amely segít összekötni a keresletet a kínálattal. Amikor a járványhelyzet legkeményebb időszakában az éttermek nem fogadhattak vendégeket, a házhozszállítás fontos kapaszkodót jelentett számukra. De hogy nemcsak a bezártság indukálta a növekedést, azt az is igazolja, hogy nem állt meg a fejlődésünk: új szolgáltatási területeket vezettünk be, és új városokban jelentünk meg. A jövőben sem lesz ez másként, szeretnénk minél többekkel megismertetni a 30 perc alatti ételrendelés vagy vásárlás élményét, ezért folyamatosan bővítjük kiszállítási területeinket, még idén új városokban lesz elérhető a Wolt – nyilatkozta a négy éves születésnap kapcsán Sabjányi László, a Wolt ügyvezető igazgatója.

Érdekes rekordok születtek a mögöttünk hagyott négy évben 

A magyarországi rekorder felhasználó 2134-szer rendelt már a Wolton keresztül, a legtrendibb honfitársunk eddig már 402 különböző éttermet és üzletet próbált ki. A legnépszerűbb ételnek eddig a hamburger bizonyult, ebből csaknem 3,5 millió darabot rendeltek. A legnagyobb értékű megrendelés pedig a koronavírus-tesztekhez köthető.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.