Már 750 ezernél is többen használják a BudapestGO-t

Már 750 ezernél is többen használják a BudapestGO-t

A február közepén a korábbi FUTÁR-t felváltó BudapestGO felhasználóinak száma mintegy 3 hónap alatt átlépte a 750 ezret. A BKK felmér��sében részt vevők jelentős része maximálisan elégedett a szolgáltatással.

A BudapestGO felhasználóinak száma az alkalmazás februári bevezetése óta nagy számban emelkedett: az applikáció március 17-én érte el a félmilliót, május elején pedig már át is lépte a 750 ezres ügyfélszámot. Munkanapokon átlagosan 150 ezren használják az alkalmazást.

A BKK ügyfelei közül már 125 ezren vásároltak a BudapestGO segítségével különféle termékeket. Az applikáció a bérletes ügyfelek számára is nagyon hasznos, a népszerűségét jól mutatja, hogy az automatikus bérletmegújítás-funkciót is egyre többen használják. A digitális vonaljegyből az alkalmazás bevezetése óta több mint 340 ezer darabot vásároltak, a március eleje óta elérhető időalapú jegyet pedig már naponta 1000 utas vette igénybe.

A BudapestGO-ban az utazástervezés is egyre népszerűbb. Az egykori FUTÁR alkalmazás havi egymilliós átlagához képest a BudapestGO-val áprilisban már 1 millió 850 ezer utazást terveztek az ügyfelek.

Az applikáció a bevezetése óta folyamatosan fejlődik. Az elmúlt napokban a februári induláshoz képest jelentősen gyorsabb lett a felszálláskor a kódleolvasás, amely javítja az utasok komfortérzetét. A BKK pontosabbá és gyorsabbá tette az útvonaltervezést is, amely elsősorban a hosszabb, átszállásokat is tartalmazó utazások esetén lehet előnyös. A közeljövőben újabb funkciókkal bővülhet a BudapestGO, megújul a kerékpáros szolgáltatás, illetve a járművön ülve is elkezdhető az útvonaltervezés.

A FUTÁR applikációt felváltó BudapestGO széles körben szolgálja ki az ügyfeleket, az utazástervezés mellett már egyre több termék elérhető. Az alkalmazással egyetlen felületen lehet jegyet vásárolni, vagy tájékozódni a főváros aktuális forgalmi helyzetéről, továbbá a budapesti és a távolsági buszok mellett szinte minden nagyobb város helyi közösségi közlekedési eszközére is lehet jegyet, bérletet váltani.

A felhasználók ismétlődően – kvázi előfizetéses jelleggel – minden hónapban automatikusan újravásárolhatják havibérletüket, a widget funkció segítségével pedig a megvásárolt jegyek és bérletek rögzíthetők a telefon főképernyőjén, ezért gyorsabbá vált a jegyérvényesítés és az ellenőrzés.

A BKK április elején egy online felmérést készített a vásárlók tapasztalatairól. A válaszadók visszajelzése rendkívül pozitív volt, az utasok fele maximálisan elégedett a szolgáltatás színvonalával. Az ügyfelek többsége részletesen is kifejtette a véleményét a BudapestGO által kínált lehetőségekről.

A felhasználók nagy része úgy látta, hogy az alkalmazás nagyon kompakt, mindig kéznél van, kényelmes és felhasználóbarát, egy helyen elérhető benne minden fontos funkció, és nem kell sorba állni a pénztáraknál, vagy az automatáknál.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.