A cégalapításokon is érződik a háború hatása

A cégalapításokon is érződik a háború hatása

Februárban 2606 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ami ugyan meghaladja a januári értéket, de csaknem 8 százalékkal még mindig elmarad a 2021-es havi átlagtól.

Úgy tűnik, az idei cégalapítási értékek elmaradnak majd a 2021-es évtől. Mind a januári, mind a februári érték alacsonyabb az előző év azonos időszakának cégalapítási értékeitől. Idén januárban 2054, februárban pedig 2606 társas vállalkozás alakult Magyarországon, mind a két érték 20 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakában regisztrált adattól, de még a magasabb februári érték is 8 százalékkal elmarad a 2021-es havi átlagtól. Az előző év cégalapítási szempontból ugyanakkor rendhagyóan magas volt, így talán nem is olyan nagy meglepetés a visszaesés. A koronavírus-járvány előtti értékekhez viszonyítva teljesen trendbe illeszkednek az év eleji cégalapítási adatok.

Bár összességében a hazai cégalapítási számokat nem mozgatja meg jelentősen, fontos kiemelni, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta nem volt a hazai cégjegyzékben sem orosz, sem ukrán érdekeltségű cégalakulás. A hazai cégjegyzékben a nemzetközi tulajdonosokhoz köthető cégek közül az Ukrajnához köthető vállalkozások vannak a legtöbben, jelenleg mintegy 4071 ilyen társas vállalkozás található Magyarországon. Ráadásul az Ukrajnához köthető cégek száma dinamikusan emelkedett az elmúlt években, 2021 során került a toplista élére Ukrajna a sokáig vezető Németországot megelőzve.

Természetesen a cégek számossága nincs feltétlen egyenes arányban ezen vállalkozások összesített termelékenységével. Különösen az ukrán tulajdonosok esetében igaz ez, ahova sok esetben csak akkor kerül egy vállalkozás, amikor egy magyar tulajdonos a cég eladásával próbál megszabadulni a vállalkozásától a tartozásaival együtt. Ez a szürke-gazdasági jelenség ugyanakkor nem nevezhető teljesen általánosnak, a hazai társas vállalkozások körében számos igen sikeres, nagyobb múlttal rendelkező ukrán érdekeltségű vállalkozás is van.

Ezekkel együtt a havonta létrej��vő társas vállalkozások közül minden hónapban 20-30 vállalkozás ukrán tulajdonoshoz köthető. Legalábbis eddig ez így volt, de a háború kitörése óta a jelen cikk írásáig eltelt bő két és fél hétben egyetlen egy Ukrajnához köthető vállalkozás sem alakult Magyarországon. Az Oroszországhoz köthető hazai cégalapítások számosságban alacsonyabbak voltak eddig, mint az ukrán érdekeltségű cégek, éves szinten mintegy 60-70 ilyen vállalkozás került bejegyzésre, de a háború kitörése óta ezek a cégalapítások is elapadni látszanak.

A februári céginformációs mutatók közül pozitív értelemben leginkább a végelszámolási adatokat érdemes kiemelni. Egy hónap alatt csupán 741 végelszámolási eljárás indult a hazai társas vállalkozások ellen, ami jóval alacsonyabb, mint a korábbi években az év elején megtapasztalt értékek, de még a 2021-es havi átlagnál is alacsonyabb a februári érték. Ez összességében biztató jel a vállalkozások életképességére és a cégtulajdonosok vállalkozási kedvére nézve, de természetesen egy havi adatból még messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, csak ha a trend tartós marad.

A társas vállalkozások számának stagnálásával ellentétben az egyéni vállalkozók száma továbbra is dinamikusan emelkedik. Február hónapban 7911 egyéni vállalkozó lépett a hazai piacra, ami több mint háromszorosa az újonnan induló társas vállalkozások számának. Ennek következtében már közel 600 ezer egyéni vállalkozó működik az országban. A társas vállalkozások száma jelenleg csupán 530 ezer és a különbség hónapról hónapra növekszik az egyéni vállalkozókhoz viszonyítva.

A magas új egyéni vállalkozói szám ráadásul nem nevezhető kiugró értéknek, hasonló volt a januári új egyéni vállalkozó szám is. Az érték az előző évek szintjéhez képest is magas szinten látszik stabilizálódni.

A jelenlegi tendenciákat figyelembe véve a társas vállalkozások száma csökkenni fog a 2022-es év során, de ennek mértéke nem lesz jelentős. Az orosz-ukrán háború következményei ugyanakkor egyértelműen kihatnak a hazai gazdaság szereplőire is, és inkább a nehézségek fognak dominálni, mint a háború szülte új lehetőségek. A háború miatt a korábbi trendben nagyon könnyen lehetnek törések. Egyelőre még nem jelentkezik, de mivel sok cég tőkeszerkezete nem elég erős, így könnyen kialakulhat felszámolási hullám is egyes területeken. Mindezek mellet a cégalapításokra is hatással lehetnek a háború hatásai.

Ha belföldön alapvetően nyugalmas marad a gazdasági környezet, de egyes nagyvállalkozások bezárásra kényszerülnek a piacuk elvesztése miatt, akkor az elbocsátott alkalmazottaknak köszönhetően könnyen találkozhatunk válságokra jellemző kényszer-cégalapítási hullámmal is, de rosszabb esetben a cégalapítások teljes befagyása is elképzelhető.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) februári értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Baranya, Tolna és Hajdú-Bihar megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.