Joggal féltek a hazai állatvédelemmel foglalkozó szervezetek attól, hogy a járvány miatt tömegesen rosszabb anyagi körülmények közé kerülő emberek miatt megnő a kóbor állatok száma. Az is reális veszély, hogy mivel az esetlegesen sürgőssé váló, de drága beavatkozásokra nem lesz pénze a gazdiknak, így megnövekedhet az eutanáziák száma. Úgy tűnik azonban, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére a legtöbb állattartó nem az állatorvosi számlán spórolt. A járvány előtti utolsó évben, 2019-ben a hazai állategészségügyi vállalkozások több mint 51,9 milliárd forint árbevételt értek el, ami 2020-ban a koronavírus ellenére csaknem 5,5 milliárd forinttal növekedett és meghaladta az 57,5 milliárd forintot.
A vizsgált időszakban a működő cégek száma is folyamatosan emelkedett. Jelenleg 952 darab ilyen profilú vállalkozás működik hazánkban, 49-cel több, mint 2019-ben. Az ilyen profilú cégek ugyan nem teljesen fedik le a magyarországi állatorvosi praxisok számát, mivel működik néhány ilyen profilú egyéni vállalkozás is, de a praxisok döntő többségét valamilyen társas vállalkozási formában üzemeltetik. Felszámolási és kényszertörlési eljárás ilyen cégek ellen alig-alig indult, és bár a kényszertörléseket a kormány felfüggesztette, nem valószínű, hogy enélkül ez az érték érdemben változott volna. A több működő cég kedvezően alakította az alkalmazotti statisztikát is, jelenleg majdnem 500 fővel többen dolgoznak a hazai állatorvosi praxisokban, mint 2019-ben.
A szektor szereplői továbbra sem tartoznak az uniós pályázat rendszer kedvencei közé. A vizsgált időszakban 63 cég 65 darab támogatott pályázaton, összesen 649 millió forint támogatást nyert el.
A Magyarországon működő állatorvosi praxisok többsége főleg kutyák, macskák és kisemlősök ellátásával foglalkozik, vagy vegyesen szolgálnak ki haszon- és hobbiállat tulajdonosokat is. A kifejezetten haszonállatokra specializálódott praxis ritka. A European Pet Food Industry Federation (Európai Állateledel Ipari Szövetség) 2020-as statisztikájából alkothatunk képet arról mekkora állatpopulációt kell ellátniuk ezeknek a vállalkozásoknak. (forrás:LINK Ennek alapján az Európai Unióban összesen 70,5 millió kutyából 2 050 000 egyed él hazánkban, a 80,8 milliós uniós macskapopulációból, pedig 2 330 000 egyed otthona Magyarország. E két statisztika azonban vélhetően csak a chippel rendelkező állatokat tartalmazza. A valóságban, mind a kutya, mind a macska populáció jelentősen nagyobb lehet. E két gyakori faj mellett a hazai háztartásokban 412 000 díszmadár, 85 000 díszhal, 395 000 kisemlős és 58 000 hüllő talált otthonra. Ezekhez az egyedszámokhoz kell még hozzáadnunk a haszonállatok szintén milliós egyedszámait, hogy teljes képet kapjunk az ellátandó állatállomány nagyságrendjéről.
A felelős állattartás hazai elterjedésével magyarázható, hogy állatai egészségéről olyankor is gondoskodik a többség, amikor a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatása miatt sok háztartásban komoly költségcsökkentést kellett végrehajtani az elmúlt másfél évben
– zárta közleményét Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.