Megtízszerezik a mobilitási pontok számát 2025-ig Bécsben

Megtízszerezik a mobilitási pontok számát 2025-ig Bécsben

2025-re az eddigi kilenc helyett már száz mobilitási pont lesz az osztrák fővárosban. A WienMobil állomásokon közösségi kerékpárt, robogót és autót is lehet bérelni, valamint különböző szolgáltatásokat is igénybe lehet venni. A fejlesztés nagyrészt a külső és a kisebb lakossággal rendelkező kerületeket érinti. A kereslet kielégítésére a közösségi biciklik számát 2022-től a duplájára emelik.

A közösségi közlekedés és egyéb környezetbarát mobilitási módok kombinálása nagy népszerűségnek örvend a bécsiek körében. 2018-ban hozták létre az első WienMobil állomást, amelyből jelenleg összesen kilenc található az osztrák fővárosban. Ezek olyan mobilitási pontok, ahol – helyszíntől függően – közösségi kerékpár, roller, robogó, autó, illetve esetenként taxi, kerékpárszerviz, e-autótöltő, kerékpártároló és teherbicikli is a lakosság rendelkezésére áll.

A növekvő igények kiszolgálása érdekében a város most úgy határozott, hogy a WienMobil pontok számát erőteljesen kibővíti. A tervek szerint 2021 végére tizenhat, 2025-re pedig száz ilyen állomás található majd városszerte. Az eddigi bérelhető tizenkét e-autó, ötvenhat roller és harminchat moped, valamint a meglévő öt bicikliszerelő-állomás, illetve tizenöt fedett kerékpártároló számát is majdnem a kétszeresére növelik 2021 végére. Ezen kívül a bérelhető közösségi autók száma a jelenlegi huszonnyolcról 2023-ig százra emelkedik majd.

Mivel rengetegen használják a Citybike közösségi kerékpárokat, 2022 áprilisától minden mobilitási ponton lesz dokkolóállomás is. A kétkerekűek egyébként hamarosan már a Bécsi Közlekedési Vállalat, a Wiener Linien égisze alatt, WienMobil Rad néven lesznek elérhetők. A flottát 2022-től 3000 kerékpárra bővítik ki – ez kétszerese az eddigieknek.

A WienMobil állomások bővítésével a külső, ritkábban lakott kerületeket is be akarják kapcsolni a városi körforgásba, ezért a jövőbeni állomások háromnegyede itt épül majd; november végén létesül például az első mobilitási pont az okos városnak is nevezett Seestadt Aspernben. A tervezett fejlesztés összköltsége előreláthatólag tizenötmillió euró.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.